Chocolate Factory

A vendégek többnyire hétköznapi, normális emberek, akik amikor „vendég” pozícióba kerülnek, egyszerűen meghülyülnek. Hirtelen elvesztik a józan eszüket, nem gondolkoznak logikusan, idegesítő tulajdonságokat vesznek fel, és elfelejtik, hogy a vendéglátóik is ugyanolyan emberek, mint ők, csak most éppen a munkájukat végzik. Ezt nem panaszkodásképpen mondom, csak mint egy kutatómunka eredményeként. Én még így is szeretem a vendégeket. Néha, mikor sokáig nem látom őket, hiányoznak. Szeretem őket, mikor kedvesek, mikor viccesek, még akkor is, amikor aranyosan hülyék. De főleg azokat szeretem, akik egyáltalán nem hülyék :D Tényleg nem sok bajom van velük, mindig próbálom az ő szemszögükből is nézni a dolgokat, hogy jobban megértsem a viselkedésüket. De azért van pár dolog, ami engem is kihoz a sodromból… Persze nem durván! Ha jó vendéglátó akarsz lenni, akkor sosem adhatsz hangot a véleményednek. Csak összeszorítod a fogaidat, mosolyogsz, és belül sírsz… Én extra nyugodt ember vagyok, de nekem is nagyon óvatosnak kell lennem azzal, hogy nehogy véletlenül úgy válaszoljak a hülye kérdésekre, mint ahogy valójában szeretnék… ahogy a helyzet amúgy megkövetelné. Néha mielőtt válaszolok, veszek egy mély levegőt, és kilégzéskor olyan utasításokat adok magamnak, hogy:

„Nehogy az igazat mond!”

„Csak mond, hogy igen vagy nem. Ne magyarázd meg!”

„Ne forgasd a szemed!”

A „Ne forgasd a szemed!”-kor általában már késő, és félig már megfordult a szemgolyóm a gödrében. (Nem tehetek róla, ez reflexszerűen jön.) Ilyenkor gyorsan elkezdem piszkálni a szemem, meg pislogni, mintha valami belement volna. „Hogy forgattam volna? Ééén? Dehoooogy! Csak valami pont belement! Én aztán sose forgatnám a szemem! Soha!” :D

A legidegesítőbb kérdések azok, amikre tök egyértelmű a válasz, és ha van egy csepp józan eszed, akkor fel sem teszed őket.

Az ugye világos, hogy én bartender vagyok, bárban dolgozom… Nem is akárhol, hanem egy luxushajón… Nem is akármilyen luxushajón, hanem Disney-n. És ezzel mindent elmondtam a körülményekről.

Na ezek után képesek olyan kérdésekkel jönni, hogy:

(A következő rövid rész csúnya szavakat tartalmaz, amiket „jó magyar” lévén nyomatékosítás végett használtam.)

-          Van csapvized?

Nincs, b…meg, én is úgy mosogatok, hogy ráköpök a pohárra és átdörzsölöm egy mocskos konyharuhával. Mégis mit gondolsz????

-          Van szemetesed? (Ezt olyakor kérdezik, mikor rám akarják sózni a szemetüket.)

Szemetes? Az meg minek? Én is csak idehajigálom magam alá a szemetet, és amikor egy hét múlva már egy méter magasan állok rajta, felgyújtom az egészet a pi..ába. Ahelyett, hogy itt játszod a hülyét, inkább kérnél meg szépen, hogy dobjam ki a szarodat! Jézusom!!!

-          Tudod, hogy kell Mojitot csinálni?

A világ egyik legismertebb koktélját? Nem, nem tudom! Kretén!

-          (Minden bárban van dekoráció a választékról. Pl. sörösüvegek kirakva dísznek, hogy a vendég tudja, hogy milyen sörök közül választhat.) Vendég a választékot nézve: A Coronát kérem, de van belőle hideg is?

Most ezt a kérdést te komolyan feltetted??? Azt hiszed, hogy van 20 féle söröm, mindegyikből ez az egy darab, amit itt látsz, és mindegyik húgy meleg??? Akkor minek van itt ez a 10 hűtőszekrény??? Idióta!!!

-          A bárpultban állok, tettre készen várok a vendégekre. Vendég: Nyitva vagytok?

Nem, csak szeretek itt álldogálni a szabadidőmben…Hellóóóóóó!

-          Az előzőnek az ellentéte: A bár tök üres, éppen pakolom elő a cuccokat, tök el vagyok foglalva a nyitási feladatokkal. Vendég: (kérdezés, gondolkodás nélkül) Két Pina Coladát és egy Stellát!

Te vak vagy, vagy mi bajod? Nem látod, hogy még közel se vagyok nyitva? Inkább ajánlanád fel, hogy segítesz! Ketten hamarabb végeznénk! Paraszt!

-          Disney-n annyira szájbarágósan megy minden a vendégeknek, hogy minden ki van írva, minden fel van tüntetve… még a Twix csoki mellé is ki van rakva egy táblácska, hogy : „TWIX”. Azon vagyok meglepődve, hogy nekem nem kell egy táblát magammal hurcolnom, amin egy nagy nyíl van, ami rám mutat, és rá van írva, hogy: „Crewmember”. Mindegy, ami késik, nem múlik… Szóval a vendégek ahelyett, hogy elolvasnák ezeket a direkt nekik odarakott táblácskákat, megkérdezik, hogy mi micsoda…

Ilyenkor néha azt tettetem, hogy én sem tudom, és megfogom azt a kiba..ott táblácskát, látványosan közelebb emelem a szememhez, és leolvasom róla, hogy mi micsoda… Ettől mindig elszégyellik magukat :D

-          Kávézóban: Ma csináltok capuccinot?

Nem, ahhoz ma nincs hangulatunk. Egyéb hülye kérdés?

-          Kávézóban: Van itt tej?

Őőő. Igen… MIVEL EZ EGY KÁVÉZÓ!!!

Szóval ezekre, és az ilyen jellegű kérdésekre, mivel azt nem válaszolhatom, ami amúgy az első reakcióm lenne, a második reakcióm az lenne, hogy: „Most légy szíves menj és gondolkozz el azon, amit kérdeztél, és csak akkor gyere vissza, ha bocsánatot is tudsz kérni, amiért hülyeségekkel traktáltál!”

Na de ezt se mondhatom, úgyhogy marad a jól bevált fogösszeszorítás, mosolygás, és belül sírás.

Ó, és ha már úgyis szóba jött a kávézás! Had mondjam el, hogy ebből a szempontból az amerikai vendégek még mindig két nagy csoportra oszthatók:

1.)    „Regular coffee” ivók

A regular coffee az amerikaiaknak olyan, mint nekünk a víz. Én kávé ízesítésű víznek hívnám. Nem összetévesztendő az Americano-val.

Szóval az ebbe a csoportba tartozó emberek espresso-ról és bármiféle espresso-val készült kávéról hallani sem akarnak. A tény, hogy mi nem árulunk regular coffee-t, a következő érzéseket váltja ki belőlük: meghökkenés, csalódottság, felháborodás, kétségbeesés, olykor világvége hangulat. Büszke emberek. Közülük csak nagyon kevesen hajlandóak a megalkuvásra.

2.)    Starbucks fanatikusok

Valószínűleg a szüleik kisbabakorukban elhagyták, mózeskosarakban helyi Starbucksok elé rakták őket. A kedves Starbucks dolgozók pedig befogadták a sorsukra hagyott babákat, és a Starbucks falai között nevelték fel őket. Ennek hatására, ezek az emberek el sem tudják képzelni, hogy más is létezik a Starbucks világán kívül, folyamatosan Starbucks fantázianevekkel dobálóznak, és azt hiszik, hogy Mr. Starbucks találta fel magát a kávét 1971-ben.

A kávézós témához még: Az amerikai vendégek fele már nem éri be a sima tejjel. Ők már csak mandula tejjel, szója tejjel, rizs tejjel, meg kókusz tejjel tudják elképzelni az életüket. Csak azt nem tudom, hogy az ilyen „menő tejek” rivaldafénybe kerülése előtti sötét korszakot hogy élték túl. Még talán be is venném, hogy szegények rákényszerülnek az ilyen alternatívákra, de mivel ugyanúgy telenyomják a kávéjukat karamell sziruppal, tejszínhabbal, meg csoki öntettel, így nem hiszem, hogy bármi bajuk is lenne a rendes hagyományos tejjel, ami egy rendes hagyományos tehénből jön. (Aki tényleg laktóz, meg szója, meg mittomén milyen érzékeny, azokra ez nyílván nem vonatkozik.)

Jó jó, tudom. Kicsit szkeptikus vagyok… főleg az új dolgokkal kapcsolatban. Igazából nem is az új dolgokkal van bajom, hanem az emberek hozzáállásával. Azt sem szeretem, amikor alapból elutasítják az új dolgokat, merthogy „Minek kell új?” „Jó a régi is!” De azt meg utálom, amikor el se tudják képzelni a további életüket a régivel. Én is szoktam néha szója tejet, meg mandula tejet inni, csak hogy megbolondítsam a szürke hétköznapokat, de nem vagyok rájuk szorulva. Még ha rájuk is lennék, akkor is, az az én bajom, és nem játszom el, hogy én vagyok Mandulatej királykisasszony, vagy Szója hercegnő…

Meg a kedvencem az a zsírmentes tej. Hát hogy ezen mennyit tudnak drámázni! Még ha egy pohár tejről lenne szó, akkor azt mondanám, hogy oké az íze miatt (a zsírmentes tejnek nem nagyon van íze). De könyörgöm, a kávédba nem tök mindegy, hogy mit teszel?!? Ha meg azt hiszed, hogy ettől az 1-2% különbségtől fogsz lefogyni, akkor gratulálok!

Az imént történt: Vendég kért egy lattét, majd miután végignézte, ahogy megcsináltam…

V: (játssza a hülyét) Úúúh, ugye még nem csináltad meg?

Én: („Úristen kezdődik!”) De, már megcsináltam. („Mintha nem tudnád!”) Miért, szójából szeretted volna?

V: Ja nem, csak zsírmentesből. De ha már kész van, akkoooor… (elhúzza a mondat végét, várja, hogy felajánljam, hogy kicserélem)

Én: („Zsírmentesből, mi? Most belehalnál, ha ezt meginnád és nem kéne kiöntenem?”) Ha akarod csinálok egy újat!

V: Ha nem gond…

Én: Neeem, nem gond. („Már hogyne lenne gond! Az a gond, hogy idegesítő vagy! Én elhiszem, hogy te láttál egy cikket Facebookon „5+1 ok, hogy miért igyál zsírmentes tejet” címmel, és most arra vársz, hogy megváltozzon az életed, de ha nem voltál képes arra, hogy két másodpercre idekoncentrálj, amíg leadtad a rendelésed, akkor most maradj csöndben és idd meg, amit rendeltél!”)

Múltkor én voltam a vendég, kértem egy lattét a Mallban, és elfelejtettem hozzátenni, hogy ne csinálják olyan forróra. Az első korty után a nyelvem felkunkorodott, mint egy hajszál, mikor tűz fölé tartod. A fogaim majd elporladtak. És a szemem jojózott a fájdalomtól. De én nem kértem meg őket, hogy csináljanak nekem egy újat, hanem kb. ötször bocsánatot kértem a zavarásér és kértem egy pár jégkockát bele a kávémba... Csak úgy mondom…

Nade lezárásképpen had mondjam el még egyszer, amit már biztos sokszor mondtam: általánosságban véve én imádom az amerikai vendégeket. Viccesek, nyitottak, barátságosak. Szeretek körülöttük dolgozni J