„Isten
hozott itthon” - hallani mindenfelől... Olyan kedvesek, ugye? :)
De
ami még ennél is kedvesebb, sőt hízelgőbb, sőt meglepőbb, sőt
hihetetlenebb, sőt szem-kiguvadós-száj-tátvamaradósabb volt, az
az, hogy a legutóbbi embarkation day-en (amikor felszállnak az új
vendégek a hajóra és ellepik a deck-et, hogy végigtombolják a
Sailaway Party-t), állok egy tálca koktéllal a kezembe és épp
cserkészem be a gyanútlan áldozatokat, hogy vegyenek egy nagyon
dekoratív lötyit 10 dollárért, hallom, hogy messziről a nevemet
kiabálják. Aztán látom, hogy egy család integetve jön felém.
Én mosolygok, mint aki tudja miről van szó, ezek meg: ugye
emlékszel ránk? Itt voltunk márciusban, és te szolgáltál ki
minket. Én meg: jaaaaa, peeeerszeeeee hogy emléééékszem. Milyen
jóóóóó újra látni titeket!!! (Újra???? Fene azt a szörnyű
arcmemóriámat!!!) Na ők szerencsére siettek a partyra, szóval:
„Pá, majd később találkozunk”... Legalább lesz időm
kitalálni, hogy kik is lehetnek ezek a lelkes idegenek. Nade még
így is elmondhatatlanul jó érzés volt ez az egész, hogy ekkora
hatással voltam a vendégeimre, hogy így fél évvel később is
messziről felismernek a tömegben és egyből a nevemen szólítanak.
Aztán 2 nappal később folytatódott a történet... Megyek ki
Castaway Cay-re dolgozni, mikor odaérek a báromhoz, már így fogad
az egyik srác: Veronika, a parton van egy család, téged keresnek,
rólad áradoznak, hogy te milyen jó vagy :D Na már tényleg tök
kíváncsi voltam, indultam is vadászni és vártam, hogy mikor
botlok beléjük, vagy most mi lesz, mert én ugyan fel nem ismerem
őket. És akkor megint: ,,Veronika, Veronika”, és integetnek,
hogy menjek oda. És akkor, ott, mikor megpillantottam őket
fürdőruhába, végre beugrott! Írtam is róluk a blogban, hogy
volt egy nagyon kedves vendégem aki kifejezetten megkért, hogy
mindig menjek oda hozzájuk, és csak tőlem rendelt. Na most se volt
ez másképp. A családfő bemutatott a barátainak, és egyből
elkérte a telefonszámomat, hogy majd ő hív, mikor szüksége van
valamire :DDD Hát nem fantasztikus? Milyen taláékony! Milyen okos
ötlet! Milyen lényegre törő! Milyen hatékony! (Namert ugye ilyen
lehetőség nincsen, vagyis eddig senki sem gondolt rá, a vendégek
általában nem is tudják, hogy nekünk van telefonunk.) Nade végül
is így mindenki csak jól járt, neki volt külön személyzete,
nekem meg volt fix vendégem. Szóval így lettek ők az én VIP
vendégeim, és mindenki boldog volt, a munkatársaim meg csak lestek
mikor épp a bárnál csörrent meg a telefonom, én meg: ,,Akkor a
szokásosat? Kettőt? Persze, máris viszem! Én is szeretlek
titeket!” :D Nagyon menő voltam!! Aztán megbeszéltük, hogy még
este majd meglátogatnak a báromban a hajón, jöttek is, ittak egy
„szokásosat”, adtak jó sok borravalót és búcsúzásképpen mondták, hogy: „akkor majd találkozunk” :)) Ennyi! Jó, mi?
Na,
szóval már két hete itt vagyok. A repülő út jó volt. Bár
kétszer kellett átszállnom, legalább nem kellett nagyon sokat
várakoznom a csatlakozásokra. És végre volt tv azon a gépen,
amivel átrepültünk az óceán felett. Mármint olyan, hogy
mindenkinek saját kis tv az előtte lévő szék hátulján, szóval
azt nézel amit akarsz. Amikor először jártam Amerikában 2 évvel
ezelőtt, akkor volt ez a tv-s dolog, szóval azt hittem, hogy ez így
normális, ha az embernek 9 órát kell egyhuzamban végigrepülnie.
Aztán nagyot csalódtam, hogy ez bizony csak véletlen történt
akkor, szóval azóta volt egy pár irtó unalmas 9 órás utam, de
most végre volt mivel elütni az időt. Meg is néztem egy repülőgép
katasztrófás filmet, aztán a Titanocot... szóval felkészültem
minden eshetőségre lelkiekben... ha netán nem úgy sülnének el a
dolgok... :) Aztán az Orlandói reptérről már egy pár Disneys
dolgozóval mentem tovább taxival a hotelbe, mert ugye egy éjszakát
ott kell tölteni és másnap reggel jön értünk a Disney busz,
összeszed mindenkit és kora reggel érkezünk majd szépen együtt
a hajóra. Apropó reptér... nálunk Magyarországon ugye tök
megszokott hogy az emberek 90%-a befóliáztatja a bőröndjét és
úgy adja fel. Hát én is úgy adtam fel... Namármost ez Amerikában
olyannyira nem megszokott dolog, hogy mikor vártam a bőröndömre,
azelőtt a hosszú futószalag előtt, kb 200 másik emberrel együtt,
még fel se tűnt, hogy egyetlen bőrönd sincs befóliázva, de
egyszercsak nagy nevetésre lettem figyelmes meg, hogy a kisgyerekek
mutogatnak a futószalagon lévő irtó vicces valamire, hát én is
odanéztem, mi ilyen mulatságos, és gondolhatjátok, hogy mi volt
az! Hát az én becsomagolt bőröndöm. Olyan nagy „sikere”
volt, hogy komolyan elgondolkoztam, hogy megvárom, míg kiürül a
reptér, hagyom az extra népszerű bőröndömet, hagy menjen még
60-70 kört, és majd az éj leple alatt leveszem a futószalagról
és gyorsan elrohanok vele. De annyira fáradt voltam, meg nem
akartam egyedül se menni a hotelbe, úgyhogy erőt vettem magamon,
összeszorítottam a fogaimat és nem törődve a rám tapadó
tekintetekkel csak szépen leemeltem a bőröndöm és mintha mi sem
történt volna, mondtam a többieknek, hogy mehetünk.... És ez még
nem minden! A bőröndöm már otthon romokban hevert, és fóliázás
ide vagy oda, sikerült ezeknek a reptéri dolgozóknak még letörni
róla ezt-azt, és azóta is amerre csak megyek vele, hagyom el magam
mögött a kis morzsáimat, hogy majd később hazataláljak. Na de
térjünk vissza a hotelhez, ami persze Hilton volt... Mickey Mouse
jól tartja a dolgozóit... az étteremben azt vacsorázol amit csak
akarsz, aztán alvás az óriási kényelmes ágyban, az óriási
gyönyörű szobában. Másnap kora reggel érkeztünk a hajóra,
volt egy kis eligazítás, megkaptuk a szobáinkat, felvettük a
munkaruháinkat, aztán egy kis pihi, én meg délután 4-kor kezdtem
dolgozni. Pont új rotation kezdődött, úgyhogy 2 hét a deck-ken.
Húúúú írtózatosan meleg és párás az idő mostanság. Én,
aki még a szaunában sem tudok produkálni egy csepp izzadságot
sem, itt ha kimegyek dolgozni, 10 percen belül még a lábszáramon
is folyik a víz. Én, aki máskor örülök, ha egy nap alatt
magamba erőltetek fél liter folyadékot, most pár óra alatt
elpusztítok 2 liter vizet a deck-ken. Szóval durva. Arról hogy a
hajam valahogy kinézzen, már lemondtam. Hiába vasalom ki, csinálom
meg szépen, 2 perc kint, és úgy néz ki a fejem mint egy
szétcincált vattacukor.
Amúgy
jó újra itt lenni. Gyorsan telnek a napok, mert megint 3-4 napos
utakat csinálunk, amiket mindenki jobban szeret. Főleg mi a bárban,
mert ugye ezek az utak olcsóbbak, tehát a vendégeknek több pénzük
marad italozni a hajón, szóval nekünk is több a fizetésünk. Meg
jó újra látni a többieket, bár nagyon sok az új ember, ők is
nagyon kedvesek.
Ja
és nagyon sokat tanultam az előző szerződésemből, főleg, hogy
menyire kell takarékoskodni az energiámmal, ne használjam el az
egészet az elején. Szóval most csak dolgozom és alszom, semmi
kilengés. Novemberig :) Na persze az előző szerződésem első
fele felejthetetlen volt és nem csinálnám vissza semmi pénzért, aludni nem sokat aludtam, viszont annyit „éltem” 3 hónap alatt, mint az előtte lévő 5 évben
összesen. Irigylésre méltó időszak volt. Életem legkalandosabb
időszaka :)
Egy hónapja érkeztem haza. És még van
egy hónapom itthon. De, hogy őszinte legyek, már mennék vissza… Nem olyan jó
móka ez a semmittevés… Mindenki más dolgozik, senki nem ér rá… én meg csak ülök
egyik helyről a másikra és lógatom a fa… khm.. a lábam. Oké, sokan szeretik ezt
csinálni, de én nem. Időm, mint a tenger, pénzem is akad, de hát egyedül mit
csináljak? Jó-jó, nem olyan szomorú ez az egész, mint ahogy én itt beállítom,
hiszen kint voltam végig a Szigeten, meg egy hetet Horvátországban is nyaraltam
már, és nyílván találkoztam párszor a barátaimmal is. Eljárok futkározni, meg
azért elég sok dolgot kellett elintéznem, de akkoris!! Rengeteget ülök otthon
és semmi értelmeset nem csinálok. Najó, így most visszagondolva ez nem egészen
így van… de azok a semmittevéssel töltött 5-10 percek nagyon-nagyon hosszúnak
és értelmetlennek tűnnek. Én szeretek elfoglalt lenni, szeretek két program
közötti másfél órába még bezsúfolni egy harmadik programot… szeretek elfáradni
na! Ezért is jött be nekem ennyire ez a hajós dolog… mert azért nagyon sokan
nem bírják ezt a fajta életet, sőt vannak olyanok is, akik egyenesen utálják
(mint kedves Vera barátnőm, még most is rémálmok gyötrik szegényt J ).
Szóval akkor röviden és tömören:
imádtam, minden képzeletemet felülmúlta, többet is kaptam mint amire
számítottam, úgy érzem a világ újra kerek, és mindenkinek csak ajánlani tudom.
Még ha közben rá is jössz, hogy ez nem neked való… akkoris le lehet húzni fél
évet és olyan tapasztalatokkal és élményekkel gazdagodsz, hogy ilyeneket sehol,
semmikor máskor nem kaphatsz. Ha mással nem, hát azzal a tapasztalattal leszel
gazdagabb, hogy soha többé ne gyere ide! Mert minden tapasztalat jó ám
valamire. A rosszak is. Mert ugye amitől nem halsz meg, csak erősebb leszel
blablabla ésatöbbi ésatöbbi… De hát így van!
Nade nézzük a tényeket: 50-60 féle
különböző nemzetiségű 1500 emberrel dolgoztam, ettem, aludtam… éltem együtt.
Láttam őket hogyan beszélnek, hogyan viselkednek egymással és másokkal. Ha
milliomos lennék és körbeutazhatnám a földet, akkor se tanulnék ennyit fél év
alatt, mint így.
És még mi mindent tanultam?
1. Napközben aludni (lámpafény, üvöltő
zene, esetleg az, hogy egy kabin-party kellős közepén vagyok, nem számít)
2. Mindig ugyanazokból az unalmas
kajákból guszta és ínycsiklandozó tálat összeválogatni nap mint nap
3. Ha nincs idő enni, ismerni és útba ejteni
pár olyan lelőhelyet, ahonnan csurran-cseppen valamicske ételke
4. Senkit nem érdekel, hogy fáradt vagy, mert
mindenki az. A vendégeket se, mert ők nyaralni jönnek ide, semmi negatív
információra sem kíváncsiak
5. Egyszóval szarból várat építeni. Úgy
értem itt nagyon oda kell figyelni, meg kell ragadni az alkalmat, jól
kihasználni minden percet, nincs idő szöszmötölni, válogatni, vakarózni… Én
mindenből próbáltam kihozni a maximumot és azt hiszem sikerült is
Szeptember 23-án megyek vissza,
nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz már nem újként, kezdőként visszatérni. A
blogot folytatni fogom, de biztos nem fogok annyit írni mint eddig, mert hát
nem hiszem, hogy annyi kaland fog történni velem, mint az elején. Vagy mégis? J
Vera (aki ugye a szobatársam) egyik
pillanatról a másikra úgy döntött, hogy átmegy a Fantasyre. A magyarázat rövid
változata szerint ő igazából csak egy szerződést szeretett volna eltölteni itt,
ami amúgyis másfél hónap múlva lejár… mi pedig csak Nassauban meg Castaway
Cayen kötünk ki… viszont a Fantasy sok helyre megy, szóval Vera úgy határozott,
hogy kihasználja az alkalmat és megnézi azokat a szép kikötőket is az utolsó
másfél hónapjában. Végülis igaza van. Jól tette. Ha én is be akarnám fejezni a
hajós pályafutásomat és nem utálnék pakolni, akkor én is így tennék. De mostmár
megszoktam itt. Ismerek mindenkit, tudom hogy mennek a dolgok… kit kell hívni
ezért, hova kell menni azért, kit kell hívni, hogy hova kell menni amazért… J Meg amúgyis kb három hétbe telt míg
segítség nélkül eljutottam A-ból B-be. Még így is vannak felderítetlen részek,
homályos foltok… Mindig mondjuk is szegény vendégeknek akik el vannak tévedve,
hogy nyugi, 3-4 nap alatt ezt lehetetlen átlátni. Szóval Verával elmentünk
búcsúebédelni Nassauban egy nagyon menő görög étterembe. Én kértem egy gyros
tálat, Vera valami mást, és előételnek közösen egy tál grillezett polipot. Nem
is tudom mire számítottam… amikor kihozták a polipot még teljesen normálisan
nézett ki… ahogy egy tál grillezett akármilyen húsnak ki kell néznie… szép kis
darab husikák össze vissza egymás hegyén hátán. Fel is szúrtam az első
ínycsiklandozónak kinéző darabot a villámra, de ahogy kezdtem felemelni a
tányérról, hát kezdett kibogózódni a dolog, kezdett elvékonyodni a csáp,
kezdtek előbújni a tapadókorongok, míg végül a csáp elvált a tányértól, és így
a levegőben tartva, a villámról lógva tisztán kivehetővé vált, hogy ez bizony
az, aminek látszik: egy csáp. Majdnem leszédültem a székről, a sikítást
sikerült elfojtanom egy grimasszal, de a villát azért eldobtam a csáppal
együtt. Az első sokk után viszont elhatároztam, hogyha már itt van,
megkóstolom, szóval kerestem egy olyan csápdarabot, aminek nem vékonyodik el és
kunkorodik a vége, és megettem. Igazából semmi különös, mégcsak hal ízű sem,
kicsit rágós, de finom volt. Ígyhát megettem belőle a részemet, gondosan
ügyelve arra, hogy ne vegyek tudomást a tapadókorongokról. A gyros
természetesen isteni volt… szóval egy jót ettünk, jó drágán. De igazából
bennem, ha külföldön vagyok, sose tudatosul, hogy mi mennyibe kerül. Tudom,
hogy ez nem jó, de ami nem Forint, az nekem nem is tudom…. játékpénz. Szóval
mikor itt elmegyek vásárolni valahova, kicsit úgy érzem magam mint Julia
Roberts a Pretty Woman-ben, mikor elmegy vásárolni… ezt is, ezt is, ezt is, ezt
is… miért ne? Aztán még elmentünk a Kalóz Múzeumba, ez egy kis múzeum itt
Nassauban, ami bemutatja, hogyan éltek-haltak a kalózok. Összefoglalom nektek röviden
és tömören egy mondatba… nehogymár ezért kelljen idáig eljönnötök. Szóval: ,,Pirates:
However drank heavily. It was a short life but a merry one.”
Meghosszabbítottam a szerződésemet
két héttel, úgyhogy július 27-én megyek haza. Otthon aztán egy hét pihi, nyugi,
relaxálás, aztán jöhet amire egész évben várok, a Sziget! A maradék időben
pedig újból pihi. Nagyon sok pihire lesz szükségem, mert most úgy érzem a
végkimerültség szélén állok. Nem a munka miatt, mert az nem olyan nehéz, de 6
és fél hónap, egyetlen szabadnap nélkül, és minden nap 11-12 óra meló… A baj
az, hogy 24 óra túl kevés mindenre, ezért az alvásra nem sok marad. Igazából
nincs semmi, amit le tudnék csökkenteni, mert ugye dolgozni kell… enni kell… ki
kell takarítanod a szobádat legalább egy héten egyszer, mert a tisztaságot azt
nagyon nagyon komolyan veszik, minden héten van kabin ellenőrzés. A ruhádat ki
kell mosnod, amit oké most azt mondod, hogy berakod a gépbe és az kimossa, de
el kell menni a mosodáig, ha nincs szabad gép, akkor várni, berakod a cuccodat,
visszajössz egy óra múlva, ugyanígy ha nincs szabad szárítógép, akkor vársz,
átrakod a ruhádat a szárítóba, visszajössz egy óra múlva, felfedezed, hogy
elfelejtetted megnyomni a start gombot, tehát a szárítás nem indult el, oké
most megnyomod, megint visszajössz egy óra múlva, de valaki véletlenül kikapcsolta
a szárítót ezért még mindig minden vizes, szóval megint csak visszajössz egy
óra múlva… blablabla… Ezenkívül ott vannak a kosztümök… a koszosat el kell
vinni ledobni (azt nem mi mossuk), a tisztáért sorba kell állni „egy órát”. Meg
még ide mész elintézni ezt, oda mész elintézni azt, fürdesz, hajat mosol,
tisztálkodsz, persze nem akkor amikor van időd rá, hanem amikor van időd rá, és
a szobatársadat nem zavarod vele. És akkor még a szórakozásról nem is
beszéltem, arról hogy elmenj a crew bárba, vagy csak megállj a folyosón dumálni
valakivel egy kicsit. Egy szó mint száz, kénytelen vagyok napi 5-6 óra alvással
beérni (úgy hogy nem is megyek a crew bárba!!), ami egy darabig oké volt, az
első három-négy hónapban meg sem kottyant, de mostmár kimerültem, fáradt
vagyok. Éppen ezért úgy döntöttem, mivel ez lesz az első úgymond „sok pénz”
amit megkeresek, és ez lesz az első igazán nagyon jól megérdemelt szabadságom,
ezt megünneplem, és nem fogom sajnálni a pénzt, elverem az egészet, ha úgy alakul.
Anya, Apa! Készüljetek, hogy nagy
lábon fogunk élni J
Szóval van itt két piszkosul elegáns étterem a 12. emeleten, a hajó hátsó részén. A Palo (olasz) és a Remy (francia). Ezek nincsenek benne az árban, a vendégek foglalhatnak asztalt és külön kell érte fizetniük. A két étterem között van egy gyönyörű bár, a Meridien (most épp itt dolgozok), ahova betérnek vacsora előtt/után egy martinire, vagy csak kimennek a teraszra élvezni a kilátást, mert mondom ez a hajó leghátsó része, gyönyörűen látni ahogy távolodunk a parttól, ahogy húzzuk magunk után a csíkot… Mondom TÁVOLODUNK, HÚZZUK MAGUNK UTÁN A CSÍKOT!!! És miközben ezt bámulják, képesek megkérdezni, hogy akkor ez most a hajó eleje vagy a hátulja… pffff…
Na és a Paloba a dolgozónak is van lehetőségük menni kajálni, csak jól meg kell szervezni. Verának most volt a szülinapja, és akkor gondoltuk ez remek alkalom, hogy kicsípjük magunkat és együnk egy jót. Már hetekkel korábban elkezdtünk vásárolgatni cipőt meg ruhát, aztán szóltunk a menedzserünknek, h szeretnénk menni, és akkor ő úgy írta a beosztást, hogy kaptunk két és fél óra szünetet este, meg felhívta az éttermet és foglalt nekünk asztalt. Minden szuperül sikerült, volt elő elő étel, ilyen csipegetni való sonka, sajt, oliva, pizzakenyér, stb, aztán én előételnek kalamárit ettem meg rákot meg valami gombás szafttal leöntött isteni csodát. Aztán főételnek steak-et kéksajtos szósszal meg tört krumplival, és desszertnek jött a varázslatos csokis szuflé, amin igazából nem is kellett gondolkodni, hogy azt kérjünk-e vagy valami mást, mert mindenki kapásból ezt választja, mert hogy is mondjam… egyértelmű!!! Ez egy ilyen kis csokis muffinnak kinéző sütemény, amit egy szép porcelán tálkával együtt raknak be a sütőbe, és egyből utána szolgálják fel, így amikor kihozzák, még tök forró. És akkor a pincér váj egy lyukat a közepébe, az meg elkezd gőzölögni, és kiderül, hogy belül még egy csomó hely van! Mindjárt értelmet is nyer az előre odakészített két kis kiöntő, az egyikben csoki a másikban pedig vanília szósszal. A pincér megkér hogy segíts neki, beleönteni a lyukba az egyik szószt, amíg ő önti a másikat, így az ízek tökéletes összhangban lesznek. Tehát kész is, és lehet enni, mellé még egy gombóc vanília fagyi… mmmm… fenséges :) A kiszolgálás is fantasztikus volt, ez egy olyan étterem, ahol az elején kapsz egy pincért, aki végig veled van, magyaráz, segít a választásban és kinyalja a segged. Hagytunk is neki ugyanannyi borravalót, mint amennyi az egész vacsi volt!
Na, akkor mostmár kimondom végre, amit eddig nem akartam. Talán magamnak se mertem bevallani… de minden jel arra utal, hogy igaz a hír… hisz minden második ember nem tévedhet… meg az otthonról hozott ruháim sem… szóval igen… az a helyzet, hogy… oké, kimondom gyorsan és egyszerűen, és akkor nem fáj: meghíztam. Húúúúú, mint a ragtapasz. Azt mondják nem fáj, de igenis fáj. Főleg most, hogy visszaolvastam. De igazából azt mondják, jót tettek nekem a plusz kilók… úgyhogy annyira nem gáz a helyzet, csak én mégiscsak jobban éreztem magam úgy ahogy voltam. Szóval elkezdtem gőzerővel járni a gym-be, megyek majdnem minden nap egy órát futni. Ami azt jelenti hogy eddig is nagyon fáradt voltam, de most… én aki világ életemben nem tudtam aludni napközben, meg buszon, meg itt meg ott, meg így meg úgy, mostmár ülve is állva is, fejen állva is, bárhol, bármikor. Múltkor safety drill közben, a színházban, mentőmellényben. Ezazzzz! Ezt is megcsináltam! Semmi sem lehetetlen :) Most is mindjárt lefejelem a monitort, de hát már olyan rég írtam, hogy muszáj kiürítenem a fejemben lévő „amiket meg akarok osztani a néppel” raktárat.
Hé, tegnap kint dolgoztam a szigeten, megkérdeztem egy csávót, akinek a kisbabája az ölében feküdt, hogy kér-e valamit inni, mire ő mondta, hogy igen, de a szobakártyája a táskájában van, amiért meg fel kell állnia. Mondom majd én segítek, melyik táska az? Idehozom. Azt mondja segíteni akarsz? Akkor fogd ezt meg. Erre belenyomta a pirinyó pelenkás gyerekét a kezembe! És akkor hirtelen belém hasított a felismerés, hogy 24 éves lány létemre most fogok először babát a kezembe O.o Dehogy milyen körülmények között! Fura, mi? Valakinek ez tök természetes, minden napos dolog, nekem meg a fél világot át kellett szelnem, hogy valaki csak úgy a semmiből, mindenféle figyelmeztetés nélkül hozzám vágja a gyerekét :) A másik meg, hogy valaki egy órát magyaráz még a legközelebbi hozzátartozónak is, hogy így fogd meg, meg úgy tartsd a fejét, ez meg gondolkodás nélkül odaadja egy vadidegen pincérnek :) Bocsi, de ezt a szösszenetet muszáj volt megosztanom veletek.
Hát most így kapásból ennyi jutott eszembe. Persze gondolhatjátok, hogy nem csak ennyi… ez a blog azért jócskán cenzúrázva van :P A legjobb sztorikat majd élőben kapjátok :)
Mielőtt a végkimerültségemben
összeomlanék, összefoglalom mik történtek mióta nem írtam. Szóval dolgoztam két
hetet a Skyline-ban, a martini bárban (szerintem ez a legmenőbb). Egy pici
meghitt bár félhomállyal és az egyik fal olyan különlegesen van megcsinálva,
hogy úgy néz ki mintha ablak lenne, és kilátnál a városra. Öt különböző
városunk van, New York, Hong Kong, Rio, Chicago és Paris. A háttér és vele
együtt a zene 15 percenként változik. És tényleg olyan mintha ott lennél mert
rendesen meg van csinálva minden… mennek az autók, az épületekben fel-le kapcsolódnak
a lámpák, stb. És az itallapon, minden város alatt 3 különleges martini koktél
található, ami valamiért jellegzetes. Pl. (ÉS EZ NAGY HÍR!!!!) az új hajón, a
Fantasy-n megtalálható ugyanez a bár, 5 másik várossal, és az egyik közülük
BUDAPEST J Hát nem nagyszerű?!?! Mindig minden vendégnek
elbüszkélkedtem vele J És akkor ott is van 3 jellegzetes koktél, ahogy hallottam az
egyikben van Tokaji, egy másikban meg paprika… Jó kis bár volt ez, jól lehetett
törzsvendégeket szerezni. Ez kifejezetten olyan bár, amit nem csak egyszer
néznek meg, vannak vendégek, akik minden nap ugyanabban az időpontban ülnek be,
és akkor egy csomót lehet velük beszélgetni. Ez egy olyan bár, ahol a
törzsvendégeim a cruise végén öleléssel és puszival köszönnek el tőlem, vagy
csúsztatnak 20 dollárt, hogy megköszönjék a törődést… Amúgy annyira jó érzés,
mikor azért jönnek egy bárba, hogy téged lássanak, hogy megkérdezzék milyen
napod volt, hogy elmeséljék velük mi történt… amikor csak tőled kérik a
koktélt, mert te tudod úgy megcsinálni, ahogy ők szeretik, amikor csak úgy
belenyom 5 dollárt a kezedbe, az első korty után, merthogy pont eltaláltad az
ízlését, aztán még 3szor megrendeli ugyanazt, aztán ráír még 10 dollárt a
csekkedre…. amikor mész a folyosón, vagy a szigeten és felismernek, utánad
kiabálnak, a neveden szólítanak… amikor leintenek a szigeten, hogy „bocsi nem
kérünk semmit, csak olyan jó egy ilyen vidám arcot látni, honnan jöttél? mióta
vagy itt? stb…” Volt egy nagyon kedves vendégem, ő kifejezetten megkért, hogy
keressem őt, ő is keresni fog engem. És tényleg mindig keresett, csak tőlem
rendelt, szinte vitt magával mindenhova, elmondta hogy kb milyen italhoz van
kedve, rám bízza a döntést, hozzak neki valamit…. és persze minden egyes
rendelés után nyomott pár dollárt a kezembe. Szóval néha nehéz elbúcsúzni az
ilyen vendégektől a cruise végén.
Aztán voltam két hetet a Pink-ben, ez
a pezsgő bár, itt az embernek olyan érzése van, mintha egy pezsgős üveg
belsejében lenne… minden rózsaszín, mindenhol buborékok vannak, és óriási puha
csiri-csáré fotelek. Vannak különleges pezsgő koktéljaink, de a legnagyobb szám
a Tattinger Prestige Rosé, ami külön a Disney-nek, ennek a bárnak készült. Elég
drága, de mivel nagyon egyedi, azért egész könnyű eladni (még egész üveggel is
adtam el belőle).
Múlt héten megint volt egy különleges
napunk, Nassauban voltunk és a Magic ott parkolt mellettünk (a Magic az első
Disney hajó). Szóval át lehetett menni megnézni, sőt még külön show-t is adtak
a tiszteletünkre, csak nekünk Dream-es dolgozóknak. Természetesen én nem tudtam
átmenni, mert dolgoztam… (mire is számítottam?) De kimentem a külső deck-re,
csináltam pár fényképet, meg tök jó volt nézni az embereket ahogy átkiabálnak
egymásnak egyik hajóról a másikra, mert ugye tök sok ember van aki anno
dolgozott ott, és egy csomó barátja van a Magic-en, és akkor így ezer év múlva
újralátják egymást, de nincs idejük átmenni, szóval csak így kiabálva messziről
tudtak örülni egymásnak… egész megható volt J
Tegnap délelőtt egy szervezett
kirándulás keretei között ellátogattam a közeli Kennedy Space Centerbe. Mert
ugye a NASA itt van, és mellette meg felhúzták ezt a bemutató/ szórakoztató/
ismeretterjesztő centert. Nem mintha különösebben érdekelnének a rakéták, de
több mint három hónapja vagyok itt, úgy voltam vele, hogy bárhová elmennék,
csakhogy kimozduljak egy kicsit, lássak valami újat, engem szolgáljanak ki, én
legyek a vendég… egy kis vérpezsdítés… Szóval busszal elvittek minket a helyre,
ott kiraktak, mi megvettük a belépőt, bementünk, körbejártuk a helyet,
meghallgattuk egy igazi űrhajós előadását, beültünk egy űrhajó szimulátorba,
hogy megtapasztaljuk milyen érzés a kilövés, láttunk egy csomó rakétát, meg
elvittek minket busszal a NASA területére körbenézni, útközben láttunk több
krokodilt is a folyóban az út mellett, meg valami nagyon híres sas fészket :D
Aztán jött értünk a Disney busz és visszahozott minket a hajóra, ahol kezdődött
minden előröl J
Bejegyezte:
Willy Wonka
,
15:08
Oké, szóval ez volt a jégszobor:
A torta:
Disney Magic a deck 14-ről nézve naplemente után picivel:
Új szerelmem, a kókuszvíz :) Már nem tudok élni nélküle, amint látjátok mindíg tele van a hűtőm vele:
Disney Fantasy deck 4-ről fotózva:
Tulúúúúúz, látod kellett volna mi
ment itt a neved napján J Nagyon megadtuk ám a módját! Az egész crew mess fel volt
díszítve lóherékkel, koboldokkal, az asztalokon zöld terítő, a kaja soron
rengetek kaja, középen egy zöld fénnyel kivilágított óriási lóhere alakú
jégszobor, meg egy hatalmas ír zászlót ábrázoló torta, ami belül teljesen zöld
volt. (A vendégeknek a szokásos kék alumínium üveges Bud Light helyett, zöld
lóheréset adtuk.) Este volt nagy buli. Annyira készültem rá már napok óta, de
nem mehettem a betegségem miatt L Pedig zöldbe kellett öltözni, ami
nekem amúgy is nagyon megy… meg különben is… nagy buli… pláne Patrikos! Cccc…
Na mindegy, amint látjátok, túléltem.
Azóta eltelt két hét, a hangom bár
visszajött, de egyfolytában köhögök, fújom az orrom és kötőhártya gyulladásom
van. Na meg megint elestem a lépcsőn… de most nem olyan durván, mint múltkor,
azt nehéz lesz űberelni, most csak egy púp nőtt a sípcsontomra, meg kicsit
lejött a bőr. A köhögéssel és az orrfújással nem tudok mit kezdeni, a szememre
viszont kaptam valami nagyon erős cseppet, mert minden reggel összetapadt vérvörös
szemekkel ébredek, aztán csak cseppentek egyet-egyet és esküszöm fél perc
alatt, mintha mi sem történt volna, a szemeim gyönyörűbbek, mint valaha :D
Azért mondom ezt, mert itt a srácoknak van egy ilyen körübelülre betanult
csajozós dumájuk, szóval már a könyökömön jön ki az, hogy mennyire gyönyörűek a
szemeim, stb :D És azért tudom, hogy ez betanult szöveg, mert ha közbevágok a
nagyon „eredeti és spontán” mondanivalójukba, egyből összezavarodnak és
elvesztik a fonalat :D Na jó, azért tisztelet a kivételnek!
Az elmúlt két hétben, két nagyon
ritka és különleges dolog is történt. Az első pont Szent Patrik napon, este
19:40 körül elhajóztunk az egyik kishúgunk a Disney Magic mellett! Mindenki,
aki ráért ment fel a deck 14-re, hogy megnézze, lefotózza. Én ugye nagyon
ráértem, szóval ott voltam és láttam J Nagyon aranyos kis hajó, a mi
Dream-ünkhöz képest J Na de, ami ennél is szuperebb, sőt hatalmas szenzáció volt
tegnap, az az, hogy a Disney Fantasy elindult első útjára… és a helyzet úgy
hozta, hogy mindkét hajón tegnap este volt a Pirate’s Night… persze ugyanabban
az időpontban. Ez még semmi, de a helyzet úgy hozta, hogy tegnap elmentünk
egymás mellet. Ez már valami, de ami a lényeg!!!! TáTttáRáRáááá…….. Pont akkor
mentünk el egymás mellett…. a Disney Dream és a vadonat új Disney Fantasy….
mikor mindketten egyszerre lőttük fel a szuper, fantasztikus, mindent vivő,
bámulatos, csodálatos tüzijátékunkat!!!!
!!!!!
Ezazzzzzzzz !!!!
Annyira jó volt, hogy el se hiszitek,
mindenki tűkön ülve várta a fél 11-et, és szerintem egy ember sem dolgozott a
hajón, mikor elkezdődött végre a csoda J Otthagytunk csapot papot, üresen a
bárt, és rohantunk megnézi ezt az egyszeri, gyönyörű alkalmat. Utána mindenki
olyan jókedvűen, feltöltődve ment vissza dolgozni, szerintem mindenkit átjárt
valami varázslatos hangulat J
http://www.youtube.com/watch?v=5ltUl08k6YE
Jajjj itt a legjobb :) Ez az Evolution bárban van (ahol most dolgoztam 2 hetet), minden cruise utolsó napján a Cruise Staff előadja ezt a fantasztikusra sikeredett számot :) És a közönség nagyon nagyon élvezi! Nézzétek, élvezzétek ti is :)
Bejegyezte:
Willy Wonka
,
18:31
http://www.youtube.com/watch?v=bbXV6QrwScw
Na itt egy másik szuper videó a Sailaway Partyról, ugye ez is minden héten kétszer, mikor indulunk innen, Port Canaveralból. Ilyenkor Bon Voyage koktélt árulunk (fele Pina Colada, fele Strawberry Daiquiri, szóval 2 színű, tök jól néz ki). És mindenki megőrül mikor a party végén megszólal a kürt, itt egy videó az összes dallamunkról, amiket játszunk:
http://www.youtube.com/watch?v=JJ0CEN-hoj0
Bejegyezte:
Willy Wonka
,
17:18
http://www.youtube.com/watch?v=UMWq6OXFuRg
Találtam egy nagyon jó videót a Pirates Partyról, nézzétek meg!!! Szóval ezt csináljuk minden héten kétszer, de én még mindig nagyon élvezem. Olyan jól meg van csinálva az egész... a tüzijáték, a show, a tánc, mi, ahogy kalózoknak vagyunk öltözve és áruljuk a világítós kalózpohárban lévő kalózkoktélokat... és persze a fantasztikus vendégek, akik annyira élvezik ezt az egészet, olyan lelkesek, annyira jó nekik bármi örömet okozni, mert olyan hálásak :)
Bejegyezte:
Willy Wonka
,
17:11
Hát ezt látnotok kell... gondolom senki sincs meglepve, hogy egy óriásit taknyoltam a lépcsőn, viszont a nagy szám ebben az, hogy nekem sose szokott belilulni semmim, pláne nem így!!! Szóval gondolhatjátok mekkora esés volt :D Természetesen csomóan látták, dehát ezt már megszoktam. Amikor felsegítették és kérdezték, hogy "Úristen, jól vagy?", én csak annyit mondtam, hogy "Persze, isten hozott az világomban!" :D
