Nincs időm aludni

Bejegyezte: Willy Wonka , 2012. január 31., kedd 6:58


Húúú, tök sok minden történt az elmúlt pár napban. Először is elkezdtem melózni. Ugye mondtam már, hogy itt sok bár van, és forgó rendszerben dolgozunk. Már négy napja a Vista Café-ban vagyok, de nagyon unalmas. Ezek az emberek nem szeretik a normális kávét, csak azt a víz ízű lötyit (regular coffee), amit ingyen ihatnak bármikor a 11. emeleten (ott van egy nagy önkiszolgáló étterem, ahol van kóla automata, meg „kávé”, meg minden). Szóval ide nem nagyon térnek be, ezért egész nap alig van mit csinálni. Csak állok egyik helyről a másikra, meg néha azért van mit csinálni. Viszont ezek az emberek imádnak beszélgetni, ami nekem ugye tök szokatlan, mert otthon mindig sietnek az emberek vagy nem akarnak idegenekkel beszélgetni. Itt meg… teljesen az ellentéte. De nekem egyszerűen nem megy, hogy csak úgy elkezdjem mesélni az életem történetét, vagy hogy mit csináltam tegnap este. Pedig itt ez kell, úgyhogy ebbe bele kell jönnöm. Az viszont elég idegesítő, hogy itt senki nem ért a kávéhoz… olyan dolgokat csinálnak, hogy a hajam égnek áll (de ezt csak a Costás pajtijaim érthetik :D) Egy ember van itt, aki ért a kávéhoz, „a hajó legjobb baristája” (hát higgyétek el, hogy az én vagyok :D csak nem csillogtathatom meg a tudásom, mert én a pulton kívül dolgozok). Na szóval ez a csávó tényleg ügyes, de semmi extra, csak tud rozettát meg szívet önteni… Első nap vele voltam, mondtam, hogy otthon baristaként dolgoztam, mondta, hogy akkor csináljak egy cappucinot, megcsináltam tökéletesre, nagyon örült neki, megmutatta hogy kell rozettát önteni, második próbálkozásra azt is tökéletesre megcsináltam (azt én otthon sose csináltam még), ennek is nagyon örült, de mondta, hogy ezt ne mutogassam senkinek, mert akkor rabszolgája leszek ennek a helynek és nem nagyon fognak átrakni máshova, ami nagyon rossz lenne, mert mint mondtam ide nem nagyon jönnek az emberek… tehát nem lehet pénzt keresni… szóval senki sem szeret itt dolgozni. Ja amúgy még az idegesítő nagyon (de ez azt hiszem minden új helyen így van), hogy az egyik ember azt mondja, hogy így csináljam, a másik meg: „Ezt meg kitől láttad? Ne így csináld, hanem úgy.” Na mindegy, azt csiripelték a verebek, hogy holnap megyek máshova, szóval szupi.
Van itt egy bartender csaj, meg egy wine team-es fiú, akik pénteken összeházasodnak Nassauban, és vasárnap este tartottunk a csajnak lánybúcsút. Az egyik vezetőnk elintézte, hogy a spa-ba legyünk, hozatott fel bort, sört, pezsgőt, volt zene, meg feldíszítettünk a helyiséget. Tök jó volt egy ilyen luxus spa-ban lenni, ültünk a forró jakuzziban, ami nem is belül van, hanem a 11. emeleten egy teraszon, szóval képzelhetitek milyen hangulatos volt. Ja és mindezt természetesen éjszaka a holdfényben (éjfélkor kezdődött a buli). (Másnap 7-kor kelés, szóval nem tudtam sokat aludni.) Csak az volt a rossz az egészben, hogy alig ismertem a többieket, egy csomót közülük (pl. a menyasszonyt) még nem is láttam azelőtt, szóval kicsit furán éreztem magam. De legalább voltam a spa-ban J Mert ugye oda mi nem mehetünk amúgy. Írtó szép, van egy csomó féle szauna, fűtött pihenőágyak, meg minden ami kell.
Amúgy úgy van az útvonal, hogy Port Canaveral – Nassau – Castaway Cay – Port Canaveral – Nassau – Castaway Cay – See Day – Port Canaveral… aztán kezdődik elölről. Szóval egy hét alatt van egy három és egy négy napos utunk. Mindig délután indulunk, egész este utazunk, kora reggel pedig kikötünk. See Day pedig azt jelenti, hogy egész nap az óceán „közepén” állunk. A vendégek vasárnaptól csütörtökig vannak, aztán csütörtöktől vasárnapig pedig újak, és így tovább.
Kedden ugye Casaway Cay-en voltunk, ilyenkor kiürül a hajó, minden vendég kimegy a szigetre. Szóval borzalmas volt a kávézóban. Ketten álltunk és nem csináltunk semmit. Aztán jött az egyik főnökünk, és tök jó fej volt, mondta, hogy menjek ki a szigetre, úgysincs idebent semmi, ez az első hetem, élvezzem még egy kicsit a szabadságot J És amúgy is hatalmas Barbecue Party lesz nekünk dolgozóknak a Crew Beach-en. Szóval kimentem és tényleg nagy buli volt… a büfé mellett fel volt állítva egy csomó asztal, roskadásig telepakolva jobbnál jobb kajákkal, volt egy pici bár, és élő zene J Szóval végre ettem valami jót. Teljesen kivagyok már a haltól. Tényleg csak az van, vagy valami furcsa másfajta hús. És a többiek mondták, h szokjam meg, mert végig ez lesz. Amúgy nem értem miért. Na mindegy, lényeg hogy tök jó volt a Crew Beach-en, ettem, ittam, fagyiztam, pihiztem, találkoztam a többiekkel… És mikor mentem visszafele a hajóra, elmentem a gitáros csávó mellett, aki éppen játszott a közönségnek, de mikor meglátott, rám nézett, és belemondta a mikrofonba, hogy reméli most használtam napkrémet :D Aztán folytatta a játékot, tök vicces volt!
Vasárnap jött egy új magyar srác, vele szoktam dumálni, ha összefutunk. Egy hét múlva jön a barátnője is, méghozzá beverage servernek, szóval végre valaki, akivel magyarul tudok majd beszélni, meg együtt dolgozni, és még ráadásul lány is. Mert van itt egy fiú beverage server, aki Romániából jött, tud magyarul, de olyan furán beszél, hogy egyszerűen nem értem. Tökéletesen tud magyarul, de olyan fura stílusa van és olyan gyorsan beszél, hogy általában nem tudom mire akar kilyukadni :D
Hétfő este speciális nap volt, mert mondtam, hogy mindig délután indulunk el a kikötőkből, de most hajnali 2-ig maradtuk, ilyenkor a dolgozók kimennek bulizni, meg egy jót enni. Szóval én is kimentem meló után egy pár fotóssal, akiket kb. aznap ismertem meg. Vagyis úgy van, hogy az ő helyük ott van a Vista Café mellett, így egész nap láttuk egymást, és az egyikük mondta, hogy mennek ki este, menjek velük. A kikötőtől kb. öt percre van két bár is, mindenki ezekbe megy bulizni. Mi egy pici étterembe mentünk, aztán csak üldögéltünk a parton és dumáltunk. Tök jó volt, láttam egy nagy ráját is, meg egy hullócsillagot.
Kedden este pedig volt a fotósoknak egy közös vacsijuk az egyik étteremben (ők elég kevesen vannak, meg meló után mindig egyszerre  mennek a laborba előhívni a képeket meg albumokat csinálni, úgyhogy talán ők a legösszetartóbb társaság, és havonta egyszer tartanak egy ilyen kis összejövetelt), és mindenki hozhatott egy vendéget, úgyhogy én is mentem valakinek a vendégeként J Na ez is eltartott vagy hajnali 4-ig… (Másnap persze 7-kor kelés.) Amúgy a fotósok vezetője indiai, de Magyarországon él, méghozzá Angyalföldön, és elég közel hozzám. Szóval ez így kicsit összeköt minket, nagyon kedves velem, és mindig úgy köszön, hogy: „Szia Szia Veronika” J
Szerda este szintén kb. hajnali 4-kor feküdtem le, mert kint voltunk dumálni a 4.-en (ez az az emelet, ami már nem a hajó alja, és itt körbe lehet menni egy kinti részen, vannak itt napozóágyak, meg ugye a fej fölött lógnak a mentőcsónakok), néztük, ahogy közeledünk a parthoz, és egyszer csak jött egy nagy motorcsónak (vagy kis hajó J ) és egyre közelebb merészkedett hozzánk, a végén már csak fél méter választott el minket egymástól, félelmetes volt az a pici csónak az óriási hajó mellett, és akkor a csónakban lévő egyik ember, kiállt a csónak szélére, és átugrott a hajóra :D Tök meglepődtünk, hogy mi ez, aztán másnap kiderült, hogy a kapitány nem vezetheti be a kikötőbe a hajót, hanem egy erre specializálódott embernek kell ezt megcsinálnia, szóval ezért pattant fel az az ember J

| 1 megjegyzés

Welcome on board 3.

Bejegyezte: Willy Wonka , 2012. január 23., hétfő 0:58


Disney-nek van egy saját szigete itt a Bahamákon: Castaway Cay. A hajó minden út alatt kiköt itt egy egész napra, és akkor a vendégek, meg azok a dolgozók, akik éppen nem dolgoznak leszállhatnak lazítani. Ez egy csodaszép sziget, és egy csomó mindent lehet rajta csinálni… vannak boltok, büfék, rája-simogató, búvárkodás, biciklikölcsönzés, jet-ski, motorcsónak, hajókázás, stb. És ami a legjobb, hogy a sziget egyik részre, csak a miénk, dolgozóké J Van egy büfénk, röpipálya, focipálya, és a gyönyörű, vendégektől elszigetelt tengerpart napozóágyakkal meg függőágyakkal.
Ma ki kellett mennünk délelőtt kötelező biztonsági gyakorlatra. Azt tanultuk meg, hogy ha süllyed a hajó és el kell hagynunk a fedélzetet, milyen lehetőségeink vannak, hogy kell kezelnünk a helyzetet. Elég komoly volt az egész. Ugye a mentőcsónak meg ilyenek magától értetődnek, de pl. van egy másik fajta mentőcsónak, ami felfújható és egy olyan kör alapú, kúp szerű, általában narancssárga sátor-csónak-izé, filmekben egy csomószor láttam már. Szóval ez egy nagy ládában van, a ládát be kell dobni a vízbe, megrántani rajta egy kötelet, a láda szétnyílik, és a benne lévő mentőcsónak magától felfújódik. Elég nagy, kb. 30 személyes. Miután ezt megcsináltuk, mindenkinek fel kellett vennie a mentőmellényét, és egymás után beugráltunk a vízbe, kb. 3 méter magasról, majd gyakoroltuk a háton lebegést, az összekapaszkodást, azt, hogy a vízbe levesszük a mellényünket aztán visszavesszük (persze mélyen voltunk, nem ért le a lábunk), meg egymás vontatását. Na és ezután jött a durva rész, meg is lepődtem, hogy ezt tényleg megcsináltatják velünk, jó tudom, hogyha elsüllyed a hajó, akkor éles helyzetben kell helytállnunk, de akkor is meglepő volt, hogy ilyen komolyan veszik. Szóval van ez az óriási kúp alakú kerek izé (kb. 5-6 méter átmérőjű és a csúcs kb. 2 méter magas), amibe be lehet mászni a vízből, ami már magában elég nehéz, mert ugye elég magasan van a bejárat, szóval fel kell kapaszkodni az oldalán, még egyszer kihangsúlyozom, hogy a vízből!!! :D Nincs ugye semmi, amiről elrugaszkodhatnál… meg rajtad van az a bazi nagy merev mellény…. szóval embert próbáló feladat. DE!!! Mi van akkor, ha úgy nyílik ki a csónak, hogy fejjel lefelé áll, és meg kell fordítani? Ezt gyakoroltuk, kettesével mindenkinek meg kellett csinálnia. Szóval felmászik az első ember a csónak tetejére(ami ugye az alja) (ez nehezebb, mint bemászni a csónakba!!!!), aztán felmászik a második is, térdelő pozíció,szorosan egymás mellett, a kör közepe felé néznek, lábfejük a peremen. Végigfut két kötél párhuzamosan egymás mellett a csónak alján. Egyik ember megfogja az egyiket, másik a másikat, majd tök egyszerre, felállnak, hátrafelé dőlnek, közben húzzák a kötelet, ezáltal a csónak másik vége kiemelkedik a vízből (mint a Titanic a filmben, mikor süllyed), felegyenesedik, majd hirtelen átfordul a másik oldalára, ezzel maga alá temetve a két embert, akiknek nem szabad elengedniük a kötelet, mert annak a segítségével jutnak ki a csónak alól. Szóval képzeljétek el, ahogy hanyatt vágódsz a vízbe, rád esik egy bazi nagy valami, lenyom a víz alá, a mentőmellény viszont fölfelé nyom, ezért alulról hozzányom a csónak aljához, nem látsz semmit, nem kapsz levegőt, és akkor a kötél mentén találd meg a kiutat a csónak alól. Hát halál közeli élmény volt, mit se mondjak, főleg, hogy a becsapódásnál elvesztettem a kötelet, szóval tapogatóztam, hogy merre lehet a kijárat, közben ugye mint egy mágnes szívott magához a csónak alja… durva volt. Aztán kimásztunk, felvettünk valami másféle ruhát, olyan mint egy búvárruha, csak nem testhez simuló, hanem elég bő, és akkor azzal is be kellett ugrani a vízbe, meg kimászni. Hihi, ezt a kis regényt igazából azért írtam le, hogy elmondhassam, hogy úgy szénné égett az arcom, mint még sose. Minden második ember megjegyzi, tök ciki. Na meg fáj is. És most légyszi ne jöjjön nekem mindenki a naptejjel!!!! Nem hiszek benne és kész.
Ma volt az utolsó tingli-tangli napom, holnaptól dolgozom. Eddig is voltam a bárokban, de csak „shadowingolni” (csak figyelni, hogy a többiek mit csinálnak, rátapadni a beverage serverekre, ilyesmi). Van itt egy csomó bár, és úgy van kitalálva ez az egész beosztás, hogy mindenki dolgozzon mindegyikben. Mert ugye egyik bár jobban megy, mint a másik, és akkor ne legyen az, hogy valaki állandóan többet keres, mint más valaki.
A kajáról… van egy nagy menzánk, ami amúgy tök jól néz ki, meg van bene egy csomó nagyképernyős tv, mindegyiken más csatorna megy (tudsz nézni zenét, vagy híreket, stb.), van benne fagyi gép, nyomhatsz magadnak ilyen csavaros fagyit tölcsérbe vagy pohárba, van ilyen Coca Colás üdítőgép (az a vizezett fajta) (szóval bármikor ihatok gépikólát, Jeeee! Imááádoooom a gépikólát J), van gyömölcsleves üdítőgép, kv, forró víz, blablabla… Viszont a kaja!! Az borzalmas. Nem az ízével van baj, hanem minden nap ugyanaz van. Még csak egy hete vagyok itt, de már nagyon unom. Mindig halat eszek párolt zöldséggel, vagy ha van krumpli, akkor azzal. Ebédre is és vacsira is… Reggelire meg egy lekváros bucit, mert a többi kaja vagy felismerhetetlen, vagy számomra elképzelhetetlen, mint reggeli. Itt egy csomó ázsiai van, és ők állandóan rizst esznek, riszt rizzsel, szóval rizs az mindig van bőven, két fajta is. De én nem eszek reggelire rizst, és babot se, egyszer megkóstoltam a tojásrántottának látszó valamit, de borzalmas volt. Szóval most fél év lekváros buci J Ja van még műzli is, de egyenlőre nem merek inni az itteni tejből, vagy tejnek látszó valamiből, mert egy edényből kell merőkanállal szedni, szóval nem valami bizalomgerjesztő :D Castaway Cay-en jó, ott mindig frissen grillezett hamburger van. Jó, az is uncsi lenne minden nap, de így jó, meg tök hangulatos, ahogy ott meggrillezik neked, leülsz egy árnyákos asztalhoz, szól a zene, nézed a röpiseket, vagy a türkizkék óceánt… J
Jajj amúgy tegnap Castaway Cay-en sétáltunk befele a vízbe (nagyon lassan mélyül, szóval sokáig lehet sétálni), és találtunk egy óriási nagy piros tengeri csillagot, gyönyörű volt J Amúgy meg mindenhol ez a fehér homok és fehér kagylók vannak, nagyon szép az egész.
Ó, azt még nem is mondtam, hogy milyen egy ilyen hajón lebegni. Hogyha teljesen sima a víz, akkor észre se lehet venni, viszont ha hullámos, akkor olyan érzés, mintha nagyon be lennél csiccsenve… tudjátok, mikor azt hiszed, hogy tök egyenesen állsz (rajtad kívül mindenki látja, h dőlsz), aztán az utolsó pillanatban megtántorodsz és visszaállsz egyenesbe, aztán kezdődik az egész előröl. Amikor először indultunk el, meg is feledkeztem róla, hogy hol vagyok, Dean irodájában álltunk épp, és akkor így elkezdett mozogni az egész, én meg: ,,De hát nem is ittam semmit.” Nade aztán eszembe jutott, hogy mi ez az egész, és azóta már inkább jó érzés J
Ó és este voltam shadowing-olni az egyik bárban, ahol élő zongorajáték ment, és mikor a zongorista befejezte, odajött a pulthoz dumálni (ugye angolul), kérdezte hogy honnan valósi vagyok, mondtam, hogy Hungary, erre ő magyarul folytatta, hogy: ,,Akkor beszélhetünk magyarul” J Aztán együtt mentünk vacsizni, dumálgattunk, bemutatott egy másik zenésznek (akivel amúgy találkoztam nem sokkal korábban a mosodában, rám nézett, és azt mondta, hogy legközelebb használjak napkrémet :D ), szóval jó volt.
Azt hiszem ennyit az első benyomásokról, az első hétről. Remélem élvezitek az élménybeszámolót :D Puszi!

| 3 megjegyzés

Welcome on board 2.

Bejegyezte: Willy Wonka , 2012. január 22., vasárnap 3:45


Ma reggel leszálltak a régi vendégek és jöttek az újak, szóval Port Canaveral-ban voltunk. Mivel hajnalban kellett kelnünk (mert ma kaptuk meg a papírjainkat, hogy legálisan vagyunk az országban, vagy valami ilyesmi), és délelőtt nem volt dolgunk, ezért kiszálltunk két pajtimmal és elmentünk vásárolni, meg én neteztem… Mert itt a hajón nagyon drága és nagyon lassú a net, és akartam feltölteni képeket, de az kint is nagyon lassan ment, úgyhogy nem tudom mi lesz, de majd kitalálok valamit!
Na szóval… ez a hajó óriási. Van a gyönyörű szép vendégrész, de mindenhol ott vannak a „titkos” helységek, nekünk dolgozóknak (külön folyosók, lépcsők, liftek, ebédlő, bár, mosókonyha, játék szoba, és még egy csomó minden… teljesen el van különítve a vendég és a dolgozó rész, sehol sincs átfedés… nagyon ki van ez találva). Első két nap, olyan volt, mint egy labirintus, sose találtam el sehova egyedül. A szobámtól az ebédlő kb. 5 percre van, ha sietek… ami azért elég hosszú út, ha belegondolunk, hogy felmegyek kajálni, de valamit lent felejtettem a szobámban és vissza kell mennem érte, aztán megint vissza az ebédlőbe. De szerencsére (és nagy meglepetésemre) itt mindenki írtó kedves és segítőkész, így az első napokban mindig valaki elkalauzolt oda, ahova épp menni akartam. Nem csak elmondta, hogy merre menjek, hanem rendesen jött velem. Ez itt ilyen szokás. Meg akármikor megyek a folyosón, mindenki köszön, mosolyog, megkérdezik hogy vagyok, valaki hosszabban is elbeszélget, szóval tök jó a légkör. Csak azt sajnálom, hogy nincsenek magyarok. Rajtam kívül csak a Kriszti van itt (ő az a nagyon kedves ismerősöm), de ő magasabb beosztásban van, és amúgy is megy haza szabadságra két nap múlva, és még van két srác, ők éttermesek, 33 és 36 évesek, de mivel nem egy „osztályon” dolgozunk, ezért nem nagyon futunk össze. Ők amúgy szobatársak, és egy osztályon dolgoznak, de mondták, hogy szinte ők is csak este találkoznak a kabinjukban. De azért nagyon aranyosak voltak, mondták, hogy bármi bajom van, vagy kell valami, hívjam őket, vagy ha dumálni akarok, menjek át kicsit hozzájuk, vagy ha meg kell verni valakit, szóljak J Szóval „kicsit” egyedül vagyok. A többieknek jó, mert tök sok emberrel jöttek közös országból, tudnak a saját nyelvükön beszélni egymással, hülyéskedni, beszélni az otthonukról, meg így alapból jobban elvannak egymással, mint másokkal. Szóval az ebédlőbe is általában egymással ülnek le, meg ha találkoznak a folyosón, akkor megörülnek egymásnak és dumálnak. Nekem ilyen nincs L Meg ha nem értek valamit, mert ugye angolul van, akkor nem tudom megkérdezni senkitől, hogy: ,,Most mit mondott? Mi van?” Mert csak ugyanazt hallanám.
A csapatomban 4 fiú van (egy Jamaicából, egy Hondurasból, egy Indonéziából, egy pedig Szerbiából), velük vagyok a legtöbbször… főleg a Jamaicaivan :D Vele egyből megtaláltuk a közös hangot, mert ugye ugyanazt a zenét hallgatjuk, meg egy csomót mesél nekem/nekünk a hazájáról én meg csak tátott szájjal hallgatom, csak az a baj, hogy írtó nehezen értem amit mond. Amennyire imádom a jamaicai akcentust, annyira nehezen értem :D A hondurasi fiú is nagyon kedves, neki van felesége meg egy négy hónapos kislánya otthon (de szerintem nem sokkal idősebb nálam, egy másik hajón találkozott a feleségével két éve, és egy éve házasok, a felesége most otthon van a kicsivel, de majd valószínűleg ő is jön ide dolgozni), az indonéziai srác is aranyos, nagyon jó biliárdozik, úgyhogy tegnap vele játszottam egy csomót, megtanított pár profi mozdulatot (amúgy neki is van 7 éve barátnője, csak náluk házasság előtt nem szabad összeköltözni, így szüksége van a pénzre, hogy legyen saját háza, és feleségül vehesse a barátnőjét, aki amúgy vmi királyi családból származik :D) Ja, és a hajón vicces biliárdozni, mert néha csak úgy magától gurulnak a golyók ide-oda. A szerb csávó kicsit idősebb nálunk, ő valami nagyon menő sommelier vagy ilyesmi, ezt onnan tudom, hogy egyik nap felmentünk Deannel körbejárni a bárokat és éttermeket, és ott az egyik felsőbb beosztású valaki mondta neki, hogy: „Á, szóval te vagy az. Hallottam rólad a másik hajóról.” (mert ezelőtt másik hajón dolgozott). Szóval tényleg nagyon ügyes lehet, ha így terjed a híre az óceánon J
Délelőttönként vannak ilyen általános tréningjeink, délutánonként pedig mindenkinek a saját vezetőjével meg csapatával vannak tréningjei. Szóval mi bejártuk Deannel a bárokat, bemutatott minket az ott dolgozóknak, tanultunk az italokról, kávéról egy picit, meg hogy hogy kell eladni. Igazából nem is azt, hogy hogy kell eladni az árut, hanem magadat. Itt a Disney-nél a dolgozókon van a hangsúly. Erre próbálnak minket megtanítani, hogy ha megszeretteted magad egy vendéggel, mindig téged fog keresni, hozzád fog menni. Azt mondják, ezek a vendégek miattunk jönnek ide, nem a hajó miatt. Mert nincs még egy ilyen hely, ahol ennyire a vendég az első. Az időjáráson kívül bármit meg tudunk változtatni a vendég kedvéért, akár az útvonalat is. És hogy vannak kikötők, ahol a vendégek nem is szállnak ki, mert inkább a dolgozókkal akarnak lenni, annyira jól érzik magukat velük. Igazából mindig is ilyen helyen akartam dolgozni… ahol fontos amit csinálok… ahol nem csak egy vagyok a sok közül. Szóval remélem ez tényleg ilyen lesz, ahogy mondják. Hát majd kiderül!
Most ilyen öt napos utakat csinálunk, és az első nap, az elindulás mindig óriási party. Az elsőt mi, új dolgozók is megnézhettük. Ilyenkor mindenki kivonul a tetőre (itt van néhány bár, medencék, meg a nagy csúszda), az entertainment-esek előadnak egy nagy show-t… zene, tánc, előjönnek az ismert Disney mesehősök, a bárosok árulják a Sail Away koktélokat, a gyerekek zászlókat kapnak, mindenki táncol és izgatott, és akkor egyszer csak megszólal a hajó duda (nem akármilyen ám, a Pinokió zenéjét játsza), mindenki őrjöng, és elindul a hajó. Nagyon jó buli! Látványos, szórakoztató, az entertainment-esek beleadnak mindent, a vendégek meg odavannak tőle.
Aztán minden úton van egy Pirates Night, ilyenkor a dolgozók kalóz egyenruhában vannak egész este, megint kivonul mindenki a tetőre, megint megy a nagy show… zene, tánc, története is van az egésznek, aztán egyszer csak a hajó legmagasabb pontján megjelenik Captain Jack Sparrow, és leugrik a tömegbe (leereszkedik egy biztosító kötélen), és folytatódik tovább a történet, mindenki őt akarja elkapni, de persze nem sikerül és akkor elmondja azt a szöveget, ami a filmben is van, valami olyasmi, hogy: ,,Emlékezzetek a napra, amikor majdnem sikerült elkapni Jack Sparrow kapitányt.” Aztán következik egy bámulatos tűzijáték!!! Komolyan ilyen szépet még sose láttam. Lehet, hogy azért, mert ugye az óceán „közepén” vagyunk, sehol semmi fény, tök sötét, és akkor onnan a hajóról lövik fel, szóval egészen közelről láthatod. Fantasztikus, tényleg nagyon csodás.
FOLYT. KÖV.

| 1 megjegyzés

A repülőn

Bejegyezte: Willy Wonka , 2012. január 19., csütörtök 17:05




| 3 megjegyzés

Welcome on board

Bejegyezte: Willy Wonka , 16:21


Na, jól elvertem a fiúkat golfban (wiiben), most az ágyikómban vagyok, ami meglepően kényelmes (én alszom az emeleten), és innen írok nektek J Szóval itt vagyok, a Disney Dream-en, a Bahamák zászlaja alatt….
Vasárnap kora reggel érkeztünk a kikötőbe, nagyon nagyon izgultam, főleg mikor megláttam a hatalmas hajót (13 emelet!!!). Amúgy gyönyörű szép… alul fekete, felül fehér, csini kerek ívei vannak, modern sárga mentőcsónakok mindkét oldalon (úgy néznek ki, mintha hatalmas kapszulák lennének), mikiegér logó a tetőn, és A VILÁGON ELŐSZÖR: hatalmas vizicsúszda a tetőn!!!
Már vasárnap volt egy csomó tréningünk, bejártuk a hajó legfontosabb részeit, kaptunk egy csomó tájékoztatót, megkaptuk a ruháinkat (nem kamuzok, van vagy 10 különféle kosztümöm, mert minden bárba más ruha kell), és beköltöztünk a szobáinkba. A kabin nagyon picike, de minden van benne: emeletes ágy, asztal, szék, hűtő, TV, telefon, szekrények, fiókok, és egy fürdőszoba, WC-vel. A szobatársam írtó rendes. Egy román nő, 33 éves, ő is bárban dolgozik, de igazából nem tudom, mit. Kétszer is szóba került, de nem értettem teljesen, és harmadszorra meg már ciki megkérdezni. De majd úgyis kiderül, mert tudom milyen kosztümje van, és ahogy telik az idő, majd rájövök, hogy melyik kosztümös embernek mi a munkája. Szóval ő nagyon kedves és segítőkész, állandóan magyaráz nekem, pedig nem is kértem. Mindig ha eszébe jut valami, elkezdi mondani, és csak mondja, mondja. Amúgy tök jó stílusa van, mert ahhoz képest, hogy milyen kedves, egyáltalán nem igényli a társaságot. Mondta is, hogy nem nagyon szokott a többiekkel lenni, ő csak alszik és dolgozik, a pénzért van itt. Nem jön velem sehova, de mindent ad nekem, most pl. adott 20 dollárt, mert kérdeztem tőle, hogy hol tudnék levenni pénzt a kártyámról, erre a kezembe nyomta, hogy addig is itt van ez, de ha kell ad még. Tök jó fej. Egy baj van vele, hogy cigizik itt bent a szobában, ami miatt szólhatnék, mert a nem-dohányos dönt ebben a kérdésben, de annyira jó fej, hogy nem akarom ezzel izélni. Ja meg amúgy is megy át január végén az új hajóra. Addig kibírom, csak tényleg elég durva ebben a kis lyukban, mindennek cigi szaga lesz.
Itt a hajón is van egy kiképzőterem, ott vagyunk minden nap legalább egyszer. Mert kaptunk egy órarendet erre a hétre, hogy mikor hova milyen tréningre kell mennünk. Volt már mindenféle biztonsági tréning, meeeeeeg… hát igazából nem is emlékszem mik voltak :D Már a suliban is gondjaim voltak a koncentrációval, de itt, hogy angolul beszélnek…. szinte teljesen elmegy a fülem mellett. Főleg, hogy egy csomó ember akcentusát egyáltalán nem értem. Szerencsétlenségemre az egyik ilyen ember a fő tréning vezetőnk (Ausztráliából). Amúgy szerintem tök brit akcentusa van. Ezért egy szót se értek belőle… De a többiek megnyugtattak, hogy ez normális, ha először vagyok itt. Mert a legtöbben közölünk már dolgoztak hajón, más társaságoknál. Azokat értem a legjobban, akik kicsit oroszos akcentussal beszélnek, pl. szerbek, horvátok, románok.
A fő tréning vezetőnk Adam, egy fiatal srác, nagyon cuki. Viszont már csapatokra vagyunk osztva, és minden csapatnak van saját tréning vezetője is. Mi öten vagyunk Beverage-esek, négy fiú, meg én. A vezetőnk Dean, szintén egy fiatal srác, és írtó aranyos meg jó fej. Vele minden nap vannak a munkánkhoz szorosan kapcsolódó tréningjeink.
Mindenkinek van egy fényképes kártyája, az a kulcsunk a szobánkhoz, az a pénzünk, azzal tudunk kimenni a partra meg visszajönni, és azzal kell minden munkakezdéskor bejelentkezni egy kis gépnél, a munka után meg kijelentkezni. És mindenkinek van egy névre szóló speciális mobilja, amin ingyen beszélünk egymással.
FOLYT. KÖV.   

| 2 megjegyzés

Orlando, Disney Land

Bejegyezte: Willy Wonka , 0:38


Három egész napot töltöttünk Disney Land-ben. Azért mondom, hogy Disey Land-ben, mert kiderült számomra, hogy ez nem csak egy nagy vidámpark. Disney Land Orlandónak egy óriási részét beteríti. Vannak benne hotelek és „vidámparkok”, és ezek között rendesen országutak, nagy füves területek, tavak, a Disney Egyetem (oda mentünk minden nap tanulni), stb. És ezen az óriási területen nagyon sok Disney busz jár (ingyen), amikkel elmehetsz egyik parkból a másikba, egyik hotelből a másikba, és össze vissza.
Szóval a három nap alatt, minden nap voltak tréningjeink, de késő délután azt csinálhattunk, amit akartunk… szóval ilyekor mentünk a Disney parkokba (ja mert kaptunk ajándékba névre szóló kártyát, amivel ingyen léphetünk be bármelyik parkba a világon). Első nap Disney tradíciós tréning volt… Disney történelem, Disney értékek, elvárások, sztenderdek, stb. Ennek 5-kor lett vége (mikor itthon már este 11 volt), szóval nagyon álmos voltam, ezért aznap nem mentem sehova, csak aludni. A szobatársam ugye svéd, ugyanabból az időzónából érkeztünk, szóval neki is csak bemászni az ágyba volt ereje.
Amúgy nagyon szép hotelben voltunk. Egy nagy füves, pálmafás területen sok épület (minden épületben sok szoba), medence, külön épület az ebédlőnek, ajándékbolt, stb… a kajáért nem kellett fizetnünk, csak lehúzták a szobakártyánkat (ezeket a Disney fizette nekünk). De ez a terület is olyan nagy és tágas volt, hogy egy csomó mókus rohangált ott mindig, egyszer egy nyuszit is láttam, és egyszer a hotel területén kívül, az autópálya mellett valami őz félét is J Ja és itt Disney Land-ben minden gyönyörű… a fű, a fák, az utak, a táblák, a buszok… minden! Na meg persze minden Disney-s, de ezt mondanom sem kell.
A második nap ilyen higiéniai tréningünk volt, szerencsére csak délig tartott. Így délután el tudtunk menni két parkba is, először a Hollywood Studio-ba, aztán az Epcot-ba. Az első fantasztikus volt, egy ilyen kis megépített városkába léptünk be, ahol minden ház egy-egy ajándék bolt, vagy büfé volt, és persze voltak mindenféle játékok, amikre fel lehetett ülni, meg más szórakozási lehetőségek. Voltunk egy „elhagyatott hotelben” (Ez egy olyasmi játék volt amibe beülsz, és hirtelen felemel nagyon magasra, aztán hirtelen lezuhan, aztán megint fel, megint le… csak az egésznek volt egy ilyen rémhistóriás története, hogy réges régen volt egy hotel és pont beszállt pár ember a liftbe, kint meg vihar volt, és mikor elindult a lift, pont belecsapott az épületbe a villám, és kísérteties módon az emberek a liftből eltűntek, de azóta is itt kísértenek a hotelben, a liftet pedig lezárták, a hotel pedig azóta elhagyatottan áll… de mi most bemehetünk…. ha merünk!! Ja, mert senki se tudta, hogy milyen játék ez, nem tudtuk mire számítsunk. Bementünk a liftbe, voltak bent ülések, becsatoltuk magunkat, és kezdőtött a buli. Eszméletlen volt!!!!!!!!! Olyan gyorsan ment fel meg le, és olyan magasra!!! Mindenki üvöltött, nagyon jó volt :D), részt vettünk egy „Aeronsmith koncerten” (Ez egy nagyon jó hullámvasút volt, koncertes témával. Miközben száguldottunk valami nagyon pörgős Aeronsmith szám üvöltött, eszméletlen volt!!!), néztünk 3D-s Muppet-es mozit, meg beültünk egy ilyen Star Wars-os járműbe, amit az Aranyember vezetett a Centrifuga segítségével, de nem nagyon ment nekik, így lezuhantunk, meg nekimentünk mindennek, és ez is 3D-ben ment, meg egy ilyen szimulátorban ültünk, szóval írtó jó volt!! Meg ugye csak így sétálgatni ebben a kis álomvilágban, már magában végtelenül szórakoztató. Aztán láttuk, hogy minden ember leül a sétálóút két szélére, de tényleg mindenki. Így mi is odamentünk, vártuk, hogy mi lesz. És akkor egyszer csak elkezdődött az utcabál!!! Fantasztikus show-t csináltak. Ment a zene, folyamatosan jöttek az ismert mesefigurák, táncoltak, énekelték a számokat, odamentek az emberekhez pacsizni, megölelték a kisgyerekeket, és így mentek keresztül az egész parkon. Tényleg eszméletlen volt!! Ezután átmentünk a következő parkba, de itt már sötét volt, hideg, és nagyon fáradt voltam, úgyhogy annyira nem kötött le. De azért itt is felültünk egy jó játékra, ez is hullámvasút volt, de tesztvezetésnek álcázva. Beültünk ilyen kis autókba és végigmentünk egy pályán, mint a rendes tesztautók. Bementünk hideg kamrába, meleg kamrába, volt fékteszt, gyorsulás, minden… szipi-szupi volt!! Ja igen, és ezeknél a játékoknál, amikről meséltem, kígyózó sorokat kellett végigállnunk, de nem unatkoztunk, mert ezért van mindegyiknek valamilyen témája, története… hogy amíg sorban állsz, ne unatkozz. (A hotelnél rendesen meg volt építve a hotel, és ezért lehetett nézelődni a sok félelmetes, elhagyatott, kísérteties dolog között. Az Aerosmith-nél egy stúdiófelvételt néztünk sorban állás közben, de úgy volt megcsinálva, mintha ott lennénk a stúdió üvegfalának a másik oldalán. A tesztvezetésen pedig sorban állás közben egy csomó autó és autóalkatrész mellett mentünk el, és mindegyiknél le volt írva, hogy mit, hogyan, és miért tesztelnek.)
Harmadik nap biztonsági tréning volt, ami pont jó téma volt aznapra, mert reggel már mindenki arról beszélt, hogy elsüllyedt a Costa hajóstársaság egyik hajója. Szóval az oktatáson arról volt szó, hogy mit csináljunk és mit ne, hogy ez velünk ne fordulhasson elő. Ez 4-ig tartott, utána a szobatársammal elmentünk a Magic Kingdom-ba (ez a leglátogatottabb park). Hát mit mondjak? Fantasztikus volt!!! Ott volt Hamupipőke kastélya ÉLETNAGYSÁGBAN!! Meg minden meg volt építve… Micimackó háza, a Karib tenger kalózainak egy helyszíne, stb. És persze itt is volt felvonulás, ha lehet még jobb is, mint az előző napi!! Kb. csak két órát mászkáltunk itt, haza kellett menünk, mert másnap reggel 5-kor indult a buszunk Port Canaveral-ba (a Disney Dream ebből a kikötőből indul).

| 3 megjegyzés

Utazós nap

Bejegyezte: Willy Wonka , 0:29


Január 11-én reggel 7-kor indult a gépem Ferihegyrő Frankrurtba. Két idegen ember között ültem, amit utálok, mert akkor semerre se lehet dőlni. De végül is sikerült végig aludnom az utat vigyázz ülésben, egyik szomszédomra se dőltem rá J
A Frankfurti repülőtér óriási!! Több mint fél óra volt, míg a repülőről eljutottam oda, ahol az Orlandói gépre kellett felszállni. De nem kellett sietnem, mert volt öt órám a csatlakozásig. Szerencsére volt ingyen internet, úgyhogy gyorsan eltelt az idő. A váróban kiszúrtam egy irtó kövér srácot, mondtam is Patriknak msn-en, hogy ilyet még nem láttam. Komolyan, szegény hatalmas volt! Keresztül feküdt pár széken, úgy aludt az oldalán, de így is magasabb volt, mint én állva. És a horkolása betöltötte a Frankfurti repteret! A gépen a legutolsó sorba szólt a jegyem, közvetlen a fal mellé. A másik oldalamon csak egy szék. Na találjátok ki, hogy kinek a jegye szólt oda??? Igen. Az övé. A dagié. De meg se lepődtem. Velem mindig ilyen dolgok történnek. Tök kínos helyzet volt. Gondolom neki is, hogy a közös karfánkra lógott a hája, meg nekem is, mert nem tudtam, hogy most erre, hogy reagáljak. Kb. fél helyem maradt, de beletörődtem. Inkább sajnáltam szegényt. Viszont a légi kísérők hamar felismerték a helyzet súlyosságát, és odajöttek hozzám, hogy nyugodtan átülhetek máshova, ha szeretnék. De másol megint csak olyan hely volt, ami két idegen ember közé szólt, meg nem akartam a dagit se megbántani, úgyhogy mondtam neki, hogy nem bánja-e, ha maradok. Biztos félreértett, és azt hitte, hogy úgy értem, hogy ő üljön el máshova, mert nyomban helyet cserélt egy fiatal fiúval, aki mellett nem ült senki, így végül mindenki elfért. Csak utána én egy fél órát azon töprengtem, hogy most vajon megbántottam-e. Na mindegy.
A repülőút író hosszú és unalmas volt, meg kezdtem felfogni, hogy milyen nagy fába is vágtam a kis fejszécskémet és eléggé kétségbeestem. Úgy is mondhatnám, hogy: ,,Olyan bazi szar kedvem lett, mint egy hintalónak.” :D Azon gondolkoztam, hogy miután leszálltunk egyből visszaforduljak, vagy mi legyen? Végül nem fordultam vissza, de lehet, hogy csak azért, mert a leszállás után több mint két órát álltam sorba azért, hogy beléphessek az Egyesült Államokba, és nem akartam, hogy kárba vesszen az a két óra. Vagy azért, mert olyan álmos voltam már addigra, hogy közelebbinek tűnt elmenni a hotelig, mint hazamenni. Áh, csak viccelek. Az igazság az, hogy miután leszálltuk, volt mit csinálnom és így nem gondolkoztam a hazamenésen. Betereltek egy emberekkel tömött szobába, ott is tovább kellett várakoznom (azt hiszem ellenőrizték, hogy tényleg várnak-e a hajóról). Aztán mehettem összeszedni a csomagomat és megkeresni a buszt, ami elvitt a hotelig. (Itt már más Disney-sek is voltak rajtam kívül.) A buszra is egy csomót kellett várni, aztán utaztunk majdnem egy órát, és mikor végre megérkeztünk, kiderült, hogy mégsem abban a hotelben leszünk, ezért jött még egy busz, aminek végül sikerült elvinnie minket a jó helyre. Disney Land egyik hoteljében, az All Star Movies Resort-ben volt a szállásunk. Kettesével kaptunk szobákat, engem egy svéd lánnyal osztottak be (Cecilia, pincérnő, egy évvel fiatalabb nálam). Nagyon szép szobánk volt, 2 hatalmas ággyal, és természetesen minden Disney-s. Mivel nagyon álmosak voltunk (kb 24 órája voltuk talpon, és másnap fél 6-kor kellett kelnünk), kevés beszélgetés után el is aludtunk.

| 3 megjegyzés

Az előkészületekről röviden, tömören

Bejegyezte: Willy Wonka , 0:29


Elég sokat kellet várni és készülni erre az egészre… Azt ugye mindenki tudja, hogy a Costa-ban dolgoztam több mint két évet, mint Barista. Viszont a hajón a „Beverage Server” pozíciót pályáztam meg, amihez egyáltalán nem elég a kávés tudás. Ezért gyorsan elvégeztem egy Bartender tanfolyamot, és utána kb. fél évet dolgoztam egy bárban. Így már volt elég tapasztalatom ahhoz, hogy bátran jelentkezzek, hisz a dolog nagy részét úgyis itt fogom megtanulni.
Mikor megtudtam, hogy mikor lesz a Disney interjú, elküldtem a jelentkezésemet az otthoni közvetítőirodának. Voltam egy elő interjún, majd egy rendes nagy interjún, ahol a Disney-től érkezett emberek interjúztattak. Pár nap múlva értesítettek, hogy felvettek (juhú!), aztán pár hét múlva az indulás időpontját is kitűzték és egy csomó elintézni valót adtak.
El kellett mennem egy speciális (speciálisan drága) orvoshoz, aki alaposan megvizsgált, hogy egészséges vagyok-e, kaptam mindenféle védőoltást és vért is vettek tőlem. El kellett mennem az Amerikai nagykövetségre vízumot csináltatni (ehhez persze speciális fotóshoz kellett menni), és meg kellett vennem a repülőjegyemet (az első oda utat általában a dolgozó fizeti magának). Ezeken kívül még egy csomó apróságot intéztem, de az most nem fontos. A lényeg, hogy már itt vagyok J

| 1 megjegyzés

Na, akkor ezt most miért?

Bejegyezte: Willy Wonka , 0:26


Több, mint egy évvel ezelőtt… egyszer csak a semmiből… hirtelen, támadt egy remek ötletem; hogy elmegyek dolgozni a Disney Cruise Line egyik hajójára.
Azért jutott ez eszembe, mert éppen akkor semmi se jött össze, mindent kuszának éreztem, és úgy gondoltam, hogy ez egy jó lehetőség a változtatásra.
Azért a Disney Cruise Line, mert ezer éve dolgozik itt egy nagyon kedves ismerősöm, és csupa jót mesélt erről az egészről.
Tehát amiért most itt vagyok:
11.      Hogy ihletet kapjak a továbbiakhoz.
22.      Hogy olyan helyekre jussak el, ahova máskülönben valószínűleg sosem fogok.
33.      Hogy úgy igazán belejöjjek az angolba.
44.      Hogy majd beleírhassam az önéletrajzomba.
55.      És hogy ezek mellett még pénzt is keressek.

Ez a hajónapló egy igazi hajó-napló lesz. (Haha.) Arról fog szólni, hogy mik történnek velem és hogyan is mennek itt a dolgok.
Have a magical time J

| 1 megjegyzés
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)