Chocolate Factory

,,Isten hozott a földi pokolban"

Bejegyezte: Willy Wonka , 2014. április 9., szerda 23:19

Hjajjj minden megváltozott... a rossz irányba... az egész ezzel a hülyegyerekkel kezdődött...

Nagyon gondosan kihagytam eddig az ilyen pasis sztorikat a hajónaplómból (pedig van bőven), de emellett sajnos már nem mehetek el szó nélkül, mert az olyan lenne, mintha Lil Waynet, vagy a Nutellát, vagy a cuki kis zöld békákat a kis piros lábaikkal nem említeném meg a kedvenceim között... Más szóval ez a sztori sorsfordító, és gyökeresen megváltoztatta a képemet a világról, az emberekről, és sok más dologról (sajnos nem a jó irányba... de talán hosszútávon majd jobb lesz nekem így).

Szóval megpróbálom röviden, tömören, érzelemmentesen, kívülről nézve leírni a dolgokat. Ha nagyon belemerülök, annak még mindig sírás a vége... A sírás nem is jó szó, nem is elég kifejező arra amit én ilyenkor összehozok...

Kb 2 hónapja lehettem a hajón, mikor ez a srác visszajött vakációról, és egyből elkezdett ostromolni... na nekem ez olyan mindennapos volt, és már két hónap alatt úgy megszoktam a srácok csajozós rutinját, h semmi figyelmet nem szenteltem neki, egy volt a sok közül... de aztán előállt valami eredetivel, és minden bizonnyal valami fekete varázslatot is rám szórt, mert egyik pillanatról a másikra, megvakultam, megsüketültem, megnémultam, és nem létezett semmi és senki más csak ő. Úgy követtem őt mint valami istent. Annyira oda voltam ezért a srácért, minden porcikájáért, h ilyet még a világ nem látott. És a legszebb az egészben, h fogalmam sincs, h miért, mert ő nem igazán adott rá okot. (Vagy talán pont ezért... hisz a lányok a rossz fiúkra buknak, nem?) Szóval ő nem volt igazán kedves, rendes, odaadó, segítőkész, figyelmes... semmi sem. De azért rendesen együtt voltunk, szépen lassan mindenki megtudta meg elkönyvelte, h mi egy pár vagyunk.... szívek százait törtem össze mikor először megjelentünk egy nagyobb tömegben kézen fogva, de én olyan boldognak hittem magam, h nem érdekelt semmi más, csak h foghatom ennek a szemét kis  §@!!.#,&:Ä~<!°/%!@- nak a kezét.
Úristeeeeen!!! Aki ismer, (az mondjuk már tudja a sztorit :) ) az tudja, h normális esetben (amikor nem ül rajtam gonosz átok) én nem viselkedek így és nincsenek ilyen nyálas, romantikus, rózsaszín megnyilvánulásaim sem. Szarkasztikus vagyok, a komoly dolgokat is elpoénkodom, és valószínűleg a halálos ágyamon is a Shrek-bő fogom idézni azt a kedvenc poénomat hogy: "Remélem valaki haldoklik!!! ... Haldokloooooooooooom"

Azért had jegyezzem meg, h én már pár hét együtt levés után megkérdeztem tőle, h ezt ő most mennyire gondolja komolyan (most ne lepődjetek meg, a hajón olyan dolgok vannak, amit ti álmotokban se képzelnétek, szóval ez egy normális kérdésnek számít... nem ilyen "házzasságos" kérdésnek, hanem ilyen "a hajón kívül is együtt vagyunk, vagy azért azt nem" kérdésnek), mert h én nem akarom nagyon pazarolni a drága időmet...
Szóval oké, akkor rendesen együtt vagyunk, összeegyeztetjük a szerződéseinket, majd meglátogatjuk egymást vakációban, stb, "elindulunk az úton", normálisan, ahogy azt kell.

Az első vakáció nagyon hamar eljött, így tök hihető volt a sztori, h még korai lenne egymást meglátogatni... majd legközelebb!

Aztán jött a 2. szerződés, amikor is jött az első sokk: nagyon hihetőnek tűnő, bár rejtélyes forrásból érkezett a figyelmeztetés, h bizony ennek a srácnak komoly kapcsolata van otthon, és már tervben is van az esküvő. Nahát jött a számonkérés, meg a balhé, a sírás, a mentegetőzés, a kamu sztorik, a sok hazugság, a világvége hangulat, az ígérgetés, még több sírás, depresszió, de végül arra jutottam, h bizonyíték híján, nem bűnös. Vagy bűnös, de nem lehet elítélni. És én innentől kezdve folyamatosan bizonyítékok után kutattam... Bele is ütköztem jó párba, de egyik sem volt egyértelmű. Mindent kimagyarázott. És most erre nyugodtan mondhatjátok, h ennek is bőven elégnek kellett volna lenni ahhoz, h megelégeljem és szakítsak vele, de azért aki ezt mondja, annak, bocsi, de kívánom ezt a szituációt, mert kíváncsi vagyok, h hogy élné meg. Amikor halálosan szerelmes vagy valakibe, az utolsó fűszálba is kapaszkodsz, h ne legyenek igazak a rossz hírek és csak félreértés vagy félreértések sorozata legyen az egész. Nyilván, ha benne vagy egy kapcsolatban, ahonnan inkább már a kiutat keresed, bármilyen kis apróságért simán ki lehet adni a másik útját, meg se hallgatva a magyarázatot, mert örülsz, h nem kell tovább filóznod, h most mi legyen. De amikor foggal körömmel ragaszkodsz valakihez, akkor 100%-os bizonyítékra van szükséged ahhoz, h lépjél valamit, és még akkor is ezerszer meggondolod, hogy mit. És jajjjj erre annyi példát tudnék mondani! De most nem az a lényeg.

Szóval így telt a 2. szerződésem, sok veszekedéssel, rengeteg sírással, eltávolodással, majd nagy összeborulással, stb... Igazából végig tudtam, h valamit titkol előlem, de álmomban sem gondoltam volna, h ennyire durva lesz majd az igazság. És akkor jöttek ilyen enyhítő körülmények, h az összes barátja milyen jófej velem, mennyire örülnek, h mi együtt vagyunk, állandóan hajtogatják a leendő esküvőnket... Nameg az én barátomat sose látta senki hazatelefonálni, vagy sms-ezni, vagy pl Facebookon... Namindegy, én végig arra hajtottam, ha ebben a vakációban elmehetek hozzá Balira, akkor nincs mitől félnem, akkor nem igaz a pletyka, és majd boldogan élünk együtt, míg meg nem halunk.

Hát elmentem Balira. A sztori miszerint még nem akar bemutatni a családjának, mert nagyon nem örülnek, h Európai barátnője van, nem pedig helyi lány, hihető volt. Szóval azt egyáltalán nem is forszíroztam, így is találkoztam elég barátjával, meg unokatestvérével... tíz napig sülve-főve együtt voltunk... szóval már megint csak nem tudtam semmi "rosszat" mondani. Persze itt is történtek gyanús dolgok, de semmi sorsdöntő. Meg is ígérte, h amikor majd jövünk a következő vakációban, akkor majd minden sokkal jobb lesz, majd több időre jövök, meg majd náluk fogunk lakni, blablabla...

Ezek után már otthon voltam pár napja, mikor beszélgettem az egyik barátommal a hajóról, aki mindig is óvva intett az indonéziaiaktól, és akkor beszéltünk ugye az utazásomról is, és megkérdezte, h akkor most már minden rendben van köztünk, én meg mondom "Igen, de még mindig úgy érzem, h valamit titkol előttem", ő meg erre viccesen, h "Feleség, gyerekek?", én meg, h "Neeeeeem, ne viccelj már, most jöttem haza Baliról", és ekkor jött végre a sorsdöntő bizonyíték... azt válaszolta, h "Ne haragudj, de komolyan mondom. Ezt nemrég találtam. nem tudtam hogy mondjam el. nézd meg és aztán te döntsd el, h mihez kezdesz vele" és átküldött egy linket egy Facebook profilról. Én persze nem tudtam megnyitni, mert le voltam tiltva, de megnyitottam máshonnan, és ott volt. A Facebook profilja. A profilképén egy másik lánnyal. Félreérthetetlen. Kimagyarázhatatlan. Valami rosszra mindvégig számítottam, de nem erre. Ez túl sok. Hideg zuhany. A legnagyobb pofon, amit valaha kaptam. A legfájdalmasabb, szívfacsaróbb érzés, amit valaha éreztem. Hirtelen lepergett a szemem előtt az egész közös történetünk. A jelek, a fura kis beszólások, az elharapott mondatok, az értelmetlen dolgok, mind értelmet nyertek, összeállt az egész kép. Az elmúlt egy évem egy nagy hazugság volt. Mindenki hazudott körülöttem. Senkibe nem szorult annyi emberség, h leállítsa ezt a borzalmat. EZT AZ ÁRULÁST!!!!!

Hogy tehet valaki ilyet egy másik emberrel? Sőt két másik emberrel? Látta, hogy mennyire szeretem, hogy mennyire komolyan gondolom az egészet. Látta, hogy miután hallottam a pletykát, mennyire kiborultam és könyörögtem neki, hogy mondja el az igazat, hogy ne játsszon az érzéseimmel. És azt is látta, hogy a barátnője otthon álladóan hosszú hónapokat vár rá, ő meg ahelyett hogy a munkából hazaérve vele lenne, hazudik neki, és titokban elhozza a másik barátnőjét egy másik földrészről nyaralni AZ Ő ORSZÁGUKBA. Abba az országba, ami az övék, ahol ők vannak együtt, az ő otthonuk!! Úristen!!!!!! Milyen ember csinál ilyet??????

Először nagyon sajnáltam a másik csajt is. De miután megtudta a teljes igazságot, és ahelyett hogy kidobta volna azt a szemét, aljas, kétszínű, önző, hazudós, hűtlen, gusztustalan pasiját, aki nem egy kis hibácskát vétett, hanem egy masszív hibasorozatot egy éven keresztül (és ki tudja, hogy még meddig folytatta volna, ha nem lepleződik le)... szóval ahelyett, hogy kidobta volna, nekem esett, hogy ÉN MIT TETTEM... Értitek... ÉN. HOGY ÉN MIT TETTEM.
Nem is érdekelte igazán az igazság, csak szitkozódott meg átkozódott az idióta. Az ilyennel mit lehet kezdeni? Még segíteni se lehet neki. Én hónapokig kutattam az igazságot és könyörögtem, hogy valaki mondja el, ennek meg csak úgy az ölébe hullik, és ki van akadva... Én azt értem, hogy az ember ilyenkor mindenkire mérges, meg mindenkit hibáztat, de azért álljon már meg a menet.... Van nekem elég gondom, és akkor még vele is kedves vagyok... VELE!!! A MÁSIK NŐVEL!!! Ő meg a torkomnak ugrik?? Na azt már nem!
És ilyen egyszerűen nyerte el a megtisztelő második helyet "AZ EMBEREK, AKIK VALAMILYEN OKBÓL KIFOLYÓLAG NEM ÉRDEMLIK MEG, HOGY ÉLJENEK" című listámon.
Nyugodtan mondhatjátok, hogy gonosz vagyok a lista miatt. De nem vagyok. Még csak két ember van a listámon, úgyhogy nem vagyok!

Keserves hetek következtek az első sokk után. A "barátom" nem volt hajlandó beszélni velem, úgyhogy magyarázat, válasz, "bocsánat", vagy egy kérdés a hogylétem felől nélkül töltöttem a vakációm hátralevő részét. Az idő múlásával az egyre jobb helyett, egyre rosszabbul éreztem magam. Nem volt kedvem semmihez. Nem ettem, nem ittam és nem csináltam semmit, csak ültem egy helyben és azon gondolkoztam, hogy miért csinálta ezt velem.
Azt a legnehezebb feldolgozni, hogy az egész egy hazugság volt. Itt nem arról volt szó, hogy valami szép volt jó volt, de időközben elromlott, vagy elmúlt,  hanem hogy nem is volt. Semmi se volt valódi. Neki csak egy játék volt. Nekem meg azóta is egy űr.

A következő szerződésről tényleg csak röviden, mert katasztrofálisra sikeredett...

Ugye együtt jöttünk vissza vakációról, mert a "párok" általában egyszerre jönnek mennek... Azok után, hogy ő megígérte a barátnőjének otthon, hogy semmi se lesz köztünk, természetesen minden volt... Bár nem voltunk már együtt hivatalosan, de sülve-főve együtt voltunk... Mielőtt ugye kiderült az igazság, nem volt egy minta pasi, na most az lett. Állandóan velem volt, ha nem volt velem, akkor felhívott, mindig segített, akkor is amikor nem kértem, csak jött magától... pont ahogy egy igazi társ. Szóval éreztem a törődést. Jó érzés volt. De már semmi sem volt ugyanaz. Tudtam, hogy mi lesz a vége. Ígért nekem fűt-fát, hogy engem szeret, de otthon ez meg az van, meg a családja így meg úgy gondolja, meg majd szakít a barátnőjével, de adjak neki időt, blablabla. Én már nem hittem el neki semmit, de nem tudtam eltaszítani magamtól. Mikor megpróbáltam, mindig valami "nagyobbal" jött. Borzasztó 4 hónap volt, borzasztó!!!!! Rengeteget sírtam és nagyon rossz hangulatom volt mindig. A főnökeim is tudták, hogy nagyon kivagyok...
Kérvényezni a szerződésed lerövidítését mindig hosszú idő, mármint a várakozás hosszú idő, és az esetek többségében vissza is utasítják a kérvényt. Amikor én 3 hónap ittlét után megkértem a főnökömet, hogy segítsen hazamenni, amilyen hamar csak lehet, mert ezt már nem bírom tovább, pár nap alatt lelevelezte nekem az egészet, és még vagy háromszor felhívott aznap, hogy biztos, hogy jól meggondoltam-e a döntésemet, mert innen nincs visszaút. És a végén még arról is én dönthettem, hogy 8 vagy 11 hét vakációt akarok.... Elég szar bőrben lehettem, hogy ilyen Very Important Person lettem hirtelen...

Akkor már kb két hete kerültem őt, és nem történt köztünk semmi érdemleges, de a végső búcsú tőle, olyan szívszaggatóra sikeredett, hogy a Titanic meg a Love Story meg az összes többi szerelmes film ami halállal vagy "soha többé nem látjuk egymást"-al végződik, az mind egy vígjáték a mi végső búcsúnkhoz képest. Úgy ki voltam utána, hogy azt hittem sose leszek képes abbahagyni a sírást és felkelni a földről...