Chocolate Factory

Szégyellem is magam, hogy elhanyagoltam az írást, pedig lett volna miről…. de mindent be fogok pótolni! Túlcsordul az agyam mindenféle emlékkel, véleménnyel meg észrevétellel, amiket most meg fogok osztani a világgal….

Szívesen! :D

A hetedik szerződésemnél járok és mióta nem írtam, azóta serverből assistant bartender lettem, dolgoztam még két másik Disney hajón, úgyhogy eljutottam Alaszkába, Mexikóba, Kanadába, Jamaikába, a Nagy Kajmán szigetekre, San Diegóba, St Thomasra, St Martinra, Columbiába, és áthajóztam a Panama csatornán. A hajós utazásokon kívül voltam még háromszor Balin, voltam Indiában, Thaiföldön, Párizsban és Rómában. Vettem egy lakást otthon, magamra tetováltattam az életem szerelmét, kijött rajtam egy-két nyavalya, amik addig sose, bár azt is el tudom képzelni, hogy előttem nem is léteztek… volt még egy pár kisebb nagyobb koppanásom, csalódásom, de még mindig élek és többé kevésbé virulok is J Most hirtelen ennyi jut eszembe, na de menjünk is bele a részletekbe!

Azon gondolkodom, hogy mi volt Baliról az első benyomásom akkor, 2 és fél évvel ezelőtt… de hogy őszinte legyek, Bali nekem sosem volt ilyen álomdesztináció. Most meg azon gondolkodom, hogy a desztináció vajon értelmes szó-e vagy csak én magyarosítottam így hirtelen felindulásból… mivel a Word is aláhúzta, lehet, hogy csak én találtam ki… pedig rémlik mintha régen a suliban ilyen turizmusos-utazásos-akármilyen órán így emlegettük volna az utazási célpontot… vagy emlegették azok, akik lélekben is ott voltak, nem csak testben… mint én…

Sajnos ez a rossz szokásom, az „elkalandozás” még mai napig is megmaradt. Ha az adott téma nem csigáz fel 100%-osan, de minimum 85%-osan, akkor hajlamos vagyok elkalandozni, legyen szó tanóráról, megbeszélésről, továbbképzésről, akármilyen labdajátékról a tévében, de akár egy baráti beszélgetésről is. Uhhhh most kiadtam magam!!! Nade azért a legjobb barátaimnak, nem kell mitől tartaniuk, mert az ő sztorijaik legalább 95%-osan felcsigáznak :D Ezzel szemben egy pár tantárgynak a suliban esélye sem volt. Safety training? Szintén esélytelen! Max azért tudok majdnem mindent, mert 500 ezerszer hallottam már ugyanazt, és így akarva akaratlanul is rám ragadt. USPH class? Esélytelen! Szuper hősös filmek? Nem! Bob Dylan életéről szóló film? Nagyon nem! Foci meccs? Úristen de nem!!!! Ha az egész világ sorsa attól függne, hogy én oda tudok e figyelni egész végig egy focimeccsre, akkor sajnos rossz hírem van. Én próbálom, tényleg próbálom magam megerőszakolni és odafigyelni, de nem megy! Valahogy így szokott zajlani a dolog a fejemben: Najó ez most egy nagyon fontos meccs, mindenki nézi és izgul, én is nézni fogom…. jól van, már nézem is, nézem, néééééézem, oké, fut, nála van a labda, átpasszolja egy másiknak, jajj de az ellenkező csapat elveszi tőle….hmmm, milyen szép zöld színű pólója van a másik csapatnak… nem hiába a zöld a kedvenc színem… régen a sárga volt…. a fű is milyen szép zöld ott a pályán…. vajon hogy csinálják, h ilyen szép egyenletes legyen?.... nálunk foltos és tele van kákicsokkal…. kákics…. na ezt a szót honnan vettem?.... de így hívják, nem?... a nyuszi kákicsot eszik…. legalábbis úgy tudom…. de rég volt már húsvéti nyuszim… olyan jó selymes a szőrük… úgy megsimogatnék most egyet… hogy is van az a nyuszis dal?... „Hová mész te kisnyulacska? Ingyom bingyom tá……GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!! ….micsoda???? gól???? hát erről lemaradtam. basszus!!!

Szóval én Balira akkor először csak a srácért mentem, nem azért, hogy felfedezzem magát a szigetet. (Szerencsére azóta már vagy hatszor felfedeztem az egészet. Töviről-hegyire J)De emlékszem, hogy a helyi ételekbe első ízlésre beleszerettem. Annyira ízlett minden és annyira tetszettek ezek a kis helyi éttermek, hogy tudtam, én ide még vissza fogok térni, mert az ízlelőbimbóim nem érik be ennyivel. Az itteni kaják és étkezési szokások teljesen másmilyenek, mint otthon. Pl otthon mindig van a főfogás meg hozzá a köret. Itt viszont úgy mondanám, hogy a rizs a főfogás és mellé van egy csomó féle kis köretke, pl apróra vágott hús vagy hal, csirke belsőségek, párolt zöldségek, leves, főtt tojás, sült tészta, tofu,felismerhetetlen dolgok, stb. Ja és minden eleve apró, szóval késre nincs is szükség, ezért már egyáltalán nem találom furcsának, hogy ők csak villát és kanalat használnak az evéshez. Szóval az étkezés mindig úgy néz ki, hogy teszel a tányérodra egy adag rizst, meglocsolod a levessel, mert ők a levest nem úgy eszik mint mi, hogy az egy külön fogás, hanem csak ízt ad a rizsnek… utána a sok kis köretből választasz amit akarsz, és jó étvágyat. De minden annyira finom, annyira ízletes, és annyira más! Soha nem éreztem ezeket a fűszereket azelőtt. Éttermekből pedig sokféle van, kicsitől a nagyig, csórótól az elegánsig, helyváltoztatóstól az egy helyben maradósig. De most beszéljünk a kis csórókról, mert ez az igazi Bali stílus és engem ezek fogtak meg annyira. A legtöbb úgy néz ki, mint mondjuk egy garázs, aminek nyitva van az ajtaja és akkor vannak bent asztalok meg székek, de valahol ilyen alacsony asztalok vannak és a földön kell ülni. Asztalokon és székeken kívül más nem is nagyon van, max egy tv a sarokban, ahol a helyi „rendkívül igényes” szappanopera megy háttérzajként. Ja és ez a szappanopera megy amúgy mindenhol máshol is, ahol összefutottam tv-vel, és nekem nagyon úgy tűnik, hogy ugyanaz az egy rész állandóan, sőt mondok jobbat: ugyanaz az egy jelent :D Na de ennyit a szappanoperáról és a színvonaláról… Szóval az egész étterem nagyon egyszerű, inkább szegényes, egyedül rá se jöttem volna, hogy ezek éttermek, inkább valami raktárszerűségek vagy épülő üzletek, ahol az éppen dolgozó munkásemberek leültek egy kicsit megpihenni és megenni egy tál ételt. Ja és, hogy az egész még egyszerűbb legyen, minden ilyen kis helyen csak egy féle ételt készítenek és árulnak (kivéve a büfé stílusú helyeken). Úgyhogy csak odamész, kérsz egy adagot, kb 1 percen belül megkapod, attól függ milyen sok a vendég, mert egy-két felkapottabb hely tud ám nagyon forgalmas is lenni, aztán megeszed, nem ülsz ott még órákig, hanem mész a dolgodra. Na és van ezeknél a kis lebujoknál egy fokkal csóróbb kajálási lehetőség is, mikor van egy kis talicska szerű kocsi, felszerelve mindennel, ami az adott kajához kell, amit a talicskás ember árul, és akkor eltolja valahova, leáll vele, az emberek meg jönnek, vesznek, esznek, vagy pedig folyamatosan tolja az úton, házak között, dombon fel, dombon le, be a sűrűjébe, ki a sűrűjéből, közbe csönget a kis kolompjával, és ha valaki leinti, hogy enne, megáll, ad neki, és megy tovább. Zseniális, én mondom zseniális! A büfé stílus meg pont az, amit mondtam, hogy kivan rakva kb 30 féle étel, külön tálakba, odamész, kapsz egy tányér rizst, aztán veszel magadnak a különböző tálakból, azt amit akarsz, a végén a kasszás ránéz és rámond egy árat, annak megfelelően, h mennyi különböző ételt és miket választottál, azt mehetsz enni. Én pl a rizsemet meglocsolom valami levessel, teszek rá egy csirkemájat, egy pálcikára húzott hosszú, tekervényes csirke-gyomor darabot, szárított kókuszreszeléket, édes kukoricát tojással és lisztel összekeverve és úgy kisütve, meg szárított hús reszeléket, és néha valami zöldséget. Nyami!! Amúgy a leghíresebb étel a „szopós malac”. Ez igazából nem kis malac, az az aranyos, hanem inkább fiatal felnőtt… Egy ártatlan bébi malacból nem lenne szívem enni… nem, még akkor sem ha igazán ropogós! Szóval ha elmész egy malacos helyre, malacot enni, akkor kapsz egy adag rizst, egy kis tálka levest, és vagy 8 féle különböző pici malac részt a tányérodra. Mind más ízű, más formájú, és máshogy van elkészítve. Pl mindig kapsz egy kis színtiszta húst, ropogós bőrt, valami hurka szerű darabot, valami extra könnyű csipszre emlékeztető „fogalmam sincs mi lehet az” darabot, valami hínárnak kinéző zöldségfélét, valami másféle husit ami hurkapálcikára van tűzve, stb… Ez a remekmű minden kajával szemben támasztott elvárásomnak tökéletesen megfelel, sőt minden képzeletemet felülmúlja, és könny gyűlik a szemembe, amint a számba teszem az első villára húzott falatot. Félreértés ne essék, én imádom a magyar kajákat, meg az európai kajákat, főleg amiket anyukám főz, mert ő a legjobb szakács a földön, csak miután megtapasztaltam ezt a másfajta étel élményt, kicsit úgy éreztem, hogy ez mindig is hiányzott az életemből és hogy az ízlésem kiteljesedett, most már boldogan halok meg :D

A házakra se tudok jobb jelzőt mondani, mint azt hogy egyszerűek. És itt inkább a berendezésre gondolok. Láttam kívülről-belülről sok házat, lakást, szobát, udvart, verandát, stb. de egyikben sem volt több bútor, használati tárgy, vagy akármi más, mint amennyi feltétlenül szükséges. A legtöbb helyen se asztal, se szék, semmiféle kacat... Persze azért van kanapé vagy székek, csak úgy külön ebédlőasztalt, székekkel, mint amilyen szerintem otthon mindenkinél akad, na olyat sehol sem láttam. Balin ott esznek az emberek, ahol az éhség éppen éri őket. Minek ide asztal? :D Ilyen nagy műanyag falióra az mindenhol van, az agyon menő, meg családi fotók a falon. Tv-je szintén mindenkinek van, és ami nekem vicces, hogy mindenhol ezek a bazi nagy hifi tornyok, amik nálunk kb 10 éve kimentek a divatból. Szerintem otthon már nem is lehet kapni őket :D Meg ruhás szekrényük se olyan sok van, vagy legalábbis kicsik, mivel nekik nem kell olyan sok ruha, mint nekünk. Balin állandóan meleg van, szóval nincs szükség meleg holmira. Ami tök érdekes, hogy amikor motorral mennek valahova, akkor viszont a nagy meleg ellenére, magukra vesznek mindent! Hosszú gatya, pulóver, zokni a papucs alá, sőt még kesztyű is. Így védekeznek a nap ellen, hogy még véletlenül se fogja meg őket. Ők a világos bőrt tartják szépnek, nem a napbarnítottat.

A tradícionális balisi házban a wc/fürdő és a konyha nem lehetnek a házon belül, szóval van külön kintről nyíló konyha, meg wc/fürdő. De a modernebb házakban ez már mindegy. Viszont a legtöbb házban, legyen az régi módi, vagy új, a wc az egy lyuk a földön. Na nem egy alaktalan gödör, amit utána be kell ásni, mint ahogy a macskák csinálják, hanem egy ilyen porcelánból készült „rendes fürdőszoba tartozék”, ami úgy néz ki, hogy két talpnyom között van egy lyuk. Láttam már ilyet, barbárabb vidékeken, konkrétan országút melletti kihalt parkolókban,ahol a madár se jár… kb 20 évvel ezelőtt. De emlékszem már akkoris inkább villantottam az arra járó autósoknak, minthogy én egy ilyen fajta nyilvános wc-be betegyem a lábam. Amúgy rá van kötve a csatornára, szóval miután elvégezted a dolgod, csak le kell önteni vízzel, és lemegy a dolog…

Na én nem sokszor lepődök meg dolgokon, nehéz is akármivel kizökkenteni a kis nyugis világomból, de amikor először szembesültem ezzel a fajta wc-vel egy normális házban, a szobából nyíló fürdőszobában!!! Na attól rendesen kigúvadtak a szemeim! Megkérdeztem, hogy használhatom-e a wc-t, mondták persze, ott van. Én meg mit sem sejtve, dalolászva benyitottam, de az elém táruló látványtól „szó bennszakadt, hang fennakadt, lehelet megszegett”, máris elmúlt a pisilhetnékem. Egy icike-picike kicsempézett helység, az egyik sarokban ez a rémség, közvetlenül mellette pedig egy kicsi, de magas kőmedence szerűség (???), szintén kicsempézve. Az összes csempe babakék volt, meg ez a porcelán lyukizé is babakék lehetett szebb napjain… és én nem azt mondom, hogy az festette barnára, amire ilyenkor logikusan mindenki gondolna, de hát az idő vasfoga na! Legyünk pozitívak! Végül pisiltem, de a sztori lezárásaként legyen elég annyi, hogy az mindenhova ment, csak a lyukba nem.

Azóta megszoktam a dolgot, nem mintha lett volna más választásom, itt még a bevásárló központokban is, meg minden nyilvános helyen ilyen a wc. De pár ember kezdi lecserélni az övét angol wc-re, meg a túristás helyeken is természetesen normális wc-k vannak. Ja és mint később kiderült, a kőmedence pedig a helyi zuhanyzó. Mindig tele van vízzel, és van hozzá egy ilyen speckós merőkanál szerűség, amivel csak kimered a vizet és szépen magadra öntöd. Ezt a mozdulatot annyiszor ismétled meg, ahányszor szükséges, hogy kellően vizes legyél, aztán jól átdörzsölöd magad szappannal, és jöhet újra az öntögetés. Meleg víz, mondanom sem kell nincsen, de mivel Balin mindig nagyon meleg van, a víz nem jéghideg. Be kell valljam, egy-két forróbb napon, Úgy a 20. merőkanál/20. sikítás után, még jól is esik ez a brutális felfrissülés.

Balin mindenki robogóval közlekedik mindenhova. Persze a legtöbb családnak van autója is, de a robogó a fő közlekedési eszköz. Akkor is robogóval mennek, ha egy 5 perces gyalog távot kéne megtenniük. És ez minden bizonnyal azért van így, mert egy szál járda nem sok, annyit sem láttam Balin sehol. A turistás részen elvileg van járda, mondjuk nem valami széles, 2 ember se fér el rajta egymás mellett, de a helyieknek a járda nem igazán mond semmit, úgyhogy nem hagyják szabadon. Ráparkolnak, meg ott üldögélek, bandáznak, stb. Sőt gyalogos ember annyira nincs, hogy gyalogos átkelőt is kb 2-3 helyen láttam csak, nagy bevásárlóközpontoknál. És az is úgy működik, hogy magától sose vált zöldre, csak akkor ha megnyomod a gombot, mert át szeretnél kelni, és akkor van rá kb 10 másodperced. De az autóknak hiába váltott pirosra a lámpa, ők így sem nem állnak meg, csak akkor, ha rendesen lelépsz eléjük. Amúgy ezt ők nem bunkóságból csinálják, csak nekik így a természetes. Ha egy autó/motor lefékez és átenged, mielőtt te drasztikusan kiugranál elé, akkor az tuti, hogy európai sofőr. Turista. Nem ismeri a rendszert :D

Na és mivel se gyaloglás, se tömegközlekedés nincs, ezért mindig írtó nagy a forgalom, így aki teheti, nem autóba száll, csak motorral megy, mert azzal lehet cikázni, előzgetni. Rengeteg 3-4 fős családot lehet látni egy robogón. Először nagyon fura volt a látvány, de most már megszoktam. Általában úgy néz ez ki, hogy apuka vezet, mögötte anyuka, kettőjük közé préselve egy gyerek, másik gyerek meg áll ott elől, ahova apuka a lábát rakja, és kapaszkodik a kormányba. Vagy sokszor látok gyerekeket hazamenni a suliból, azok négyen simán rápréselődnek az ülésre, szépen egymás mögé. Na és mivel a mocival könnyen lehet cikázni, ezért a Balinéz ifjú, erejük teljében lévő srácoknak olyan nincs, hogy ne lehetne előrébb furakodni. Akár áll a sor, akár halad. Mivel az én bikám is ereje teljében van, sőt ő még egy cross motorral is „több”, mint a többiek, így mi mindig a sor elején kell, hogy legyünk. És nekünk nincs semmilyen akadály. Akár patak van az út mellett, akár feltúrt föld, épülő út feltört betondarabjai, nekünk semmi nem állhat az utunkba…. Ezek a férfiak…..

Na várjuk csak. Én most itt nem úti könyvet akarok írni. Pedig írhatnék azt is, mert millió dolog van, ami Balival kapcsolatban eszembe jut. A miénktől teljesen eltérő vallás, kultúra és életmód miatt, sorolhatnám itt órákig a furábbnál furább dolgokat és hókusz-pókuszokat, de nem fogom. Majd szépen sorjában J

A lényeg, hogy amikor először jártam Balin, már akkor is nagyon megfogott, de amióta a mostani Balinéz barátommal vagyok együtt, azóta Bali egyre izgibb J